Átépítik a Dózsa György úti kereszteződést, ahol M. Richárd karambolozott

2017.09.05. 13:37

Három hónapja az egész országot megrázta az a baleset, ami a főváros XIII. kerületében történt. M. Richárd a vadonatúj autójával 130-140 km/h-s sebességgel belerongyolt egy kanyarodó autóba, amelynek két utasa meghalt. 

Összeroncsolódott személyautók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében 2017. május 15-én
Összeroncsolódott személyautók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében 2017. május 15-én
Fotó: Mihádák Zoltán

M. Richárd személyéről és a baleset utáni történésekről cikkeinkben olvashat.

Ugyanakkor a Zoom.hu írása szerint a baleset után, ami amúgy nem is az első volt a kereszteződésben, felülvizsgálták a forgalmi rendet, és terveket készítettek az átalakítására.

A Duna tévé Kékfény című műsorában megszólaló szakértő szerint a kereszteződés balesetveszélyes.

A baleset után felülvizsgálták a kereszteződést, és arról döntöttek, hogy átépítik. Megszűnik a telezöld, és a Dózsa György úton mindkét irányból külön balra kanyarodó sávot létesítenek

– hangzott el a műsorban.