Adalbert
12 °C
21 °C

Menekülnek Magyarországról a menedékkérők, egy család elmondja, miért

2017.09.14. 10:24 Módosítva: 2017-09-14 15:45:10

A vámosszabadi menekülttábor a várostól távol, egy bokros területen állt, és csak a kapu előtti betonplacc jelezte, hogy a környéken emberi élet nyomaira számíthatunk. Itt ült, padok hiányában a földön a borzas hajú férfi, aki érkezésemre felállt, kezet nyújtott, majd szabadkozni kezdett.

„Sajnos csak itt tudunk leülni. Bocsánat” – mutatott a kövezetre, mintha az ő hibája lenne, hogy a magyar hatóságok erre a sivár területre pakolták a menekülteket. Az iráni férfi volt a főszereplője nagy vihart kavart augusztusi riportunknak.

A férfi, Aras Ausztriából ment vissza terhes feleségéért és gyerekeiért, hogy kiszabadítsa őket az embercsempészek fogságából. A magyar hatóságok elkapták, hónapokig börtönkörülmények közt tartották, míg végül kiszabadult, és megmentette szeretteit. Az igazi brutalitás akkor várt rájuk, mikor újra Magyarországra léptek. A tranzitzónában a férfit hónapokig éheztettek, várandós feleségét megalázták, a hét hónapos terhes nőtől a megfelelő orvosi ellátást is megvonták. Gyerekeivel egy zsebkendőnyi ketrecben tengődtek. Ha úgy véli, mindez nem történhet meg Magyarországon, olvassa el előző cikkünket, aminek állításait a strasbourgi emberi jogi bíróság döntései hitelesítették.

A történet akkor vett pozitívnak tűnő fordulatot, amikor a hatóságok a közelmúltban végül elismerték, hogy a terhes nőnek, a tíz hónapos csecsemőnek és a kisgyerekeknek nem szögesdrótokra, hanem védettségre van szükségük. A családot áthelyezték egy nyitott táborba, Vámosszabadiba. Azért kerestem fel Arast és feleségét, Dariát, hogy immár nem cseten, hanem személyesen kérdezzem meg: a pozitív fordulat után hogyan képzeli a jövőjét Magyarországon egy menekült család. 

A csecsemőt éheztették a rendőrök

„Elmegyünk Magyarországról. Folytatjuk az utat” – jelentette ki Aras. Megdöbbentem. „Hiszen most kaptak védettséget. Innentől lehetőségük lenne elkezdeni az életet” – érveltem.

„Itt nincs esélyünk az életre” – csóválta a fejét Aras, de én ismertem a jogi környezetet. „A tranzitzónában embertelenek voltak a körülmények, de onnan kikerülve már más szabályok érvényesek” – bizonygattam, amire válaszul Aras elmesélte az első élményüket a szögesdróton túl. Felesége az egyik gyerekével leült mellénk, és kendőjét rendezgetve hallgatta a beszélgetésünket.

„Este kilenckor jöttek értünk a rendőrök, hogy a tranzitzónából átszállítsanak minket ide Vámosszabadiba. Azt mondták, semmit nem vihetünk fel magunkkal a buszra, mindent a csomagtartóba kell raknunk. A kisbabának akartunk csak felvinni tápszert, de azt sem engedték, hiába mondtuk, hogy az úton ennie kell. Amikor Budapesten megálltunk, megint kértük a rendőröket, hogy adhassunk enni a gyereknek. Csak tízhónapos, nem maradhat étel nélkül fél napig. De megtiltották, hogy kivegyük a csomagjainkat, és előszedjük az ételét. Aztán továbbmentünk, de megálltunk egy benzinkútnál sofőrt váltani."

Újra kértük, hadd adjunk tejet a gyereknek, mert akkor már két órája sírt. Azt mondták, nem lehet, mert ez a törvény.

„Csak akkor kaphat enni, ha megérkezünk. Hajnali háromkor érkeztünk meg.” Egy pár másodpercig csönd volt, de nem adtam fel.

Így szívatják az orvosnál a terhes nőt

„A védettség birtokában mégis el tudnának kezdeni élni Magyarországon. Mit mondanak, dolgozhatnak majd? Hol lakhatnak?”

„A táborban van egy tolmács, nyolctól kettőig dolgozik. A hivatalnok viszont fél kettőtől rendel. Szóval az összes lakóra együtt fél óra jut, hogy feltegye a kérdéseit. Annyit tudunk, hogy egy évig maradhatunk Magyarországon, de azt nem, hogy dolgozhatunk-e, hova mehetünk, ha el kell hagynunk Vámosszabadit (leginkább az utcára vagy hajléktalanszállóra. – F. A.), vagy mi lesz a feleségemmel, aki nemsokára szül.” Pedig a családnak szüksége lenne a segítségre.

Nem engedik, hogy elkísérjem a feleségem a terhesgondozásra, pedig ő egy szót sem beszél angolul.

„Tolmácsot is hiába kértünk neki. Ezért aztán elviszik az orvoshoz, mutatja, hogy hol fáj a hasa, nem értik, és aztán visszahozzák úgy, hogy semmit nem segítettek neki.”

Mindenki menekül Magyarországról

De amúgy a magyarok, az utca embere segít? – kérdeztem.

„Nem nagyon találkozunk magyarokkal itt kinn – mutatott körbe az elvadult tájon. – Egyszer, amikor az egyik gyerekem kezét elvágta az üveg, bevittek a táborból Győrbe, a kórházba. Visszafelé busszal akartunk jönni, de nem volt forintunk, öt euró volt nálam. Odaadtam a buszvezetőnek, és megpróbáltam elmagyarázni, hova megyünk. Ő lezavart a buszról, de nem adta vissza a pénzem. Este nyolctól tizenegyig gyalogoltam a gyerekkel, míg visszaértünk.”

mm02
Fotó: Földes András

„Velünk itt már minden megtörtént” – szólalt meg váratlanul az eddig csendesen ülő nő. Ahogy felnézett, megpillantottam arcán azt a sebhelyet, amit a táliboktól szerzett, miután első férjét megölték, rajta pedig erőszakot tettek. „Magyarországon már bármire fel vagyunk készülve” – fordította szavait a tolmács.

Tudta, hogy Magyarországon szinte nincsenek menekültek?

Magyarországon rekordalacsony a menekültek száma. A KSH adatai szerint idén összesen 253 ember kapott valamilyen védettségi státuszt.

A tranzitzónában, a nyitott és zárt táborokban összesen 561 (ötszáz hatvanegy) ember tartózkodik a UNHCR adatai szerint.

„Ki maradna szívesen egy olyan országban, ahol terroristának tartják? – vette vissza a szót férje. – Amikor a családomat akartam megmenteni, börtönbe (valójában zárt táborba – F. A.) csuktak, és két hónapig ott tartottak. Aztán Szegedre vittek, ott is börtönbe zártak, és csak azért engedtek ki, mert olyan depresszióba estem, hogy nem tudtam enni."

15 napig nem ettem.

„Jött az orvos, hogy miért nem eszem, de hiába mondtam, hogy nem tudok, nem hitte el. Itattak velem valamilyen energetizáló italt, de egyből kijött. Utána kerülhettem ki a börtönből. Hiába mondtam hogy csak a családomat akarom megtalálni. Egyik börtönből a másikba vittek.”

„El kell mennünk Magyarországról. Innen mindenki megy tovább. Ha érkeznek újak, egy hét múlva már nincsenek az országban."

A táborból senki nem akar Magyarországon maradni.

Aras megvonta a vállát, amikor felvetettem, hogy a többi országból úgyis visszatoloncolják. „Külföldön tudják, hogyan bánnak a magyarok az emberekkel. Nekünk kétszer is hozott döntést a strasbourgi bíróság, a telefonomon van az ítélet, meg tudom majd mutatni. Ha elmesélem, miket tettek itt velünk, nem fognak visszahozni.” 

Aras és családja két nappal később Németországból adott hírt magáról. Interjúnk után négy nappal Berlin bejelentette, hogy Németország nem küldi vissza menedékkérőket Magyarországra az áldatlan állapotok miatt. A családtagok nevét, ahogy az első cikkben is, megváltoztattuk.

Az ügyben megkerestük a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt, de kérdéseinkre ezúttal sem válaszoltak. Megkérdeztük a Helsinki Bizottságot, hogy elképzelhetőnek tartják-e a fentieket. „A Helsinki Bizottság tapasztalatai alapján életszerű, amiről beszámolt a menekült” – írták.