Magabiztosak, mert érzik, hogy van hátországuk

Sose mi kezdjük, de nem ugrunk el a támadások elől

– ezzel magyarázza a Külgazdasági és Külügyminisztérium harcias stílusát egy Szijjártó Péter környezetében dolgozó és a tárca kommunikációjára rálátó vezető munkatárs. Azt, hogy Szijjártó vezetése alatt a külügy szakított a hagyományos diplomáciával, amire a finomkodás, az elegancia a jellemző, senki nem vitatja a miniszter környezetében. Azt mondják, a stílusváltás nagyon is tudatos döntés volt Szijjártó részéről, aki elég sok éven át dolgozott Orbán Viktor mellett ahhoz, hogy tudja, mit vár el a kormányfő.

Így amit most a magyar diplomáciában látunk, az legalább annyira Szijjártó, mint Orbán. Egy évekkel ezelőtt hallott anekdota szerint amikor még nem Szijjártó volt a külügyminiszter, hanem valamelyik elődje, az egyik kormányülésen szóba került, hogy külföldről bírálták a kabinetet. Orbán arra utasította az akkori minisztert, hogy határozott reakcióval utasítsa vissza a bírálatot. Néhány perccel később, amikor a miniszter még a székében ült, Orbán nekiszegezte a kérdést: „Te még itt vagy?”

Szijjártónak nem kellene nekiszegezni ezt a kérdést, hiszen Orbán szája íze szerint alakítja a magyar diplomáciát. A főbb kommunikációs paneleket természetesen a külügy is ugyanúgy egyezteti a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodával, mint bármelyik másik minisztérium, hiszen bizonyos szavak és kifejezések használatát minden tárcától, minden politikustól megköveteli a fő kommunikációs agytröszt. Az például, hogy a kormányzat Brüsszelt és nem az EU-t vagy az Európai Bizottságot említi, nem véletlen. A belső használatra készült felmérések szerint ugyanis a szavazók nagy többsége EU-párti, ezért rosszul venné ki magát az Európai Unió ócsárlása, míg az Európai Bizottságot azért nem említik, mert azt csak kevesen ismerik.

milyen kifejezéseket, szavakat használjanak a már kipróbált és működő panelek mellett. 

Nem Orbán, hanem Szijjártó és egy-két közvetlen munkatársának ötlete volt az is, hogy a távozó holland nagykövet 168 Órának adott interjúja miatt szakítsák meg a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot Hollandiával, és rendeljék haza a magyar nagykövetet.

„Péter még az interjú megjelenésének napján nyilatkozott a témában újságírók előtt, felháborítónak nevezve a nagykövet által elmondottakat. Aztán még este összeült két-három másik munkatársával, és arra jutottak, hogy a nyilatkozatra súlyosabb lépéssel is reagálni kell. Szijjártóék kezdeményezték tehát a drasztikus lépést, de az is igaz, hogy azt a legfelsőbb szinten még jóvá kellett hagyni" – mesélte egy, a történteket jól ismerő külügyes forrás. Szerinte ha a nagykövet csak a korrupciót hozza szóba az interjúban, akkor nem lett volna ilyen heves a válaszreakció, talán el is sikkadt volna az egész, de azzal, hogy párhuzamot vont a terroristák és a kormány gondolkodásmódja között, nem csak átlépte a „vörös vonalat”, de egy magas labdát is feldobott.

Ez egy olyan kommunikációs ziccer, amit ostobaság lett volna kihagyni

– magyarázta a külügyes forrás. Szerinte Szijjártó kommunikációs stábjában már az elején számítottak arra, hogy az ellenzék ezzel nem tud majd mit kezdeni, és ha a holland nagykövet pártját fogja, akkor csak vesztesen kerülhet ki ebből. Végül – legalábbis belpolitikailag – Szijjártóék jól jöttek ki a viszályból.

Ahogy oly sok mindenről, a holland perlekedés utóhatásáról is készített belső mérést a kormányzat. Ebből a felmérésből kiderült, hogy a többség egyetértett Szijjártó lépésével, és elítélte a nagykövet „terroristás” nyilatkozatát. Persze mindehhez az is kellett, hogy Szijjártóék végig a nyilatkozat „terroristás” részére fókuszáljanak, a bírálat többi része ne kapjon teret.

Jóllehet drasztikus lépés volt a nagykövet hazarendelése, de politikailag kezelhető. A döntést péntek délelőtt jelentette be Szijjártó, Bert Koenders holland külügyminiszter pedig még aznap este telefonált neki, akkor, amikor úton volt az ATV stúdiójába. Már a telefonbeszélgetés alatt nyilvánvalóvá vált, hogy politikailag jó ötlet volt az interjú terroristás részébe „kapaszkodni”, mert ez Koenders számára is kínosnak bizonyult, aki sajnálatosnak tartotta az egészet.

Szijjártóék végső soron nyertek ezzel: három napig az ő témájuk uralta a sajtót, miközben külpolitikailag orvosolható konfliktusról van szó. Külügyes források arra számítanak, hogy szeptember 29-én a tallinni EU-csúcson a magyar és a holland kormányfő megbeszéli az affért, végül pedig a nagykövet visszatérhet Hágába.

Az, hogy egy nagykövet nyilatkozatára ilyen keményen reagáljon a külügy, elképzelhetetlen lett volna azokban az időkben, amikor még nem Szijjártó, hanem Navracsics Tibor vagy éppen Martonyi János vezette a külügyet. Ahhoz, hogy megértsük, miért történhet meg ma ilyen, érdemes megnézni, miben és miért más a magyar diplomácia most, mint a Szijjártó előtti időszakban.

Igazuk lett az öregeknek, ez már egy új korszak

Azt, hogy Szijjártó gyökeresen átalakítja a külügy arculatát és oly sok mást a tárcánál, már 2014 őszén, nem sokkal a hivatalba lépése után tudni lehetett, mivel nem csinált belőle titkot. „Végleg és visszafordíthatatlanul” át akarja alakítani a külpolitika alapjait – mondta akkor, és azt sem tagadta, hogy mindez átszervezésekkel, kirúgásokkal és új emberek beemelésével jár majd. Magabiztos volt, mert tudta, hogy mindebben Orbán támogatja. 

A régi vágású diplomaták, akik nem a nyers, hanem a klasszikusabb, finomabb diplomáciában hittek, okkal érezték a vesztüket és azt, hogy most valami egészen új időszak jön. Szijjártó olyan embereket hozott be a minisztériumba és olyanokkal vette körül magát, akik korábban nem dolgoztak a diplomáciában, nem ismerték annak természetét és játékszabályait, viszont maximálisan megbízott bennük, merthogy korábban együtt dolgozott velük a Miniszterelnökségen, esetleg együtt sportoltak. Így került a tárcához  államtitkárnak Szijjártó jobbkeze, Magyar Levente, de kulcsember lett még Szabó László is. Utóbbi parlamenti államtitkárként segítette Szijjártót, majd miután nemrég leváltották Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövetet (ennek hátteréről itt írtunk bővebben), Szabót küldték ki az Egyesült Államokba.

A külügy kommunikációjában ma már meghatározó figura Menczer Tamás, aki először sajtófőnökként került Szijjártó mellé, de egy ideje helyettes államtitkárként irányítja ezt a területet. Az ő feladata például az is, hogy a külszolgálaton lévő diplomaták hetente-kéthetente megkapják azokat a tájékoztató anyagokat, amelyek alapján megvédhetik vagy megmagyarázhatják a kormány álláspontját, legyen szó a migrációról, a V4-ekről, a brexitről vagy a magyar gazdaság helyzetéről. Menczer környezetében azt mondják, hogy az egykori sportriporter szeret sporthasonlattal élni, amikor a külügy kommunikációjáról van szó. Úgy tartja, ha bokszolnak, akkor bokszoljanak, „félig nem lehet bokszolni”.  

Szijjártó új külpolitikájában a megváltozott stílus mellett hangsúlyos szerepet kapott az üzletelés: új befektetők Magyarországra csábítása. A külgazdasági stratégia fontos része a keleti nyitás. Az, hogy ez mennyire sikeres és mennyire látszik meg az exporton, erősen vitatható (a kínaikkal való üzletelésről például ebben a cikkben írtunk bővebben), a külügyben viszont úgy látják, hogy a hozzájuk tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) egyértelműen jobban teljesít, mint a Szijjártó előtti időszakban.

Az viszont vitathatatlan, hogy amíg Oroszországgal a politikai kapcsolatunk a Magyarország által is megszavazott uniós szankciók ellenére látványosan kivirágzott, addig az egyik legfontosabb gazdasági és politikai partnerrel, Németországgal rosszabb lett. Az Egyesült Államokkal pedig nem javult annak ellenére sem, hogy Trump győzelmével sokan erre számítottak.

2015 nyarán-őszén, a menekültválság kellős közepén Szijjártó nagyon sok európai állam vezetőivel, köztük a németekkel is összerúgta a port a migrációs helyzet miatt, viszont a V4-eket (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) éppen a nyugat-európaitól eltérő migrációs politika kovácsolta egybe, bár az is nagyon vitatott, hogy ez az egység mennyire erős.

Belpolitikát csináltak a külpolitikából

Ha a viszonyaink eléggé kaotikusak is, azzal, hogy Szijjártó harciassá formálta a külügyet, és a külpolitikai kommunikációt be tudta emelni a belpolitikába, jó szolgálatot tett a Fidesznek. Ehhez persze kellett a 2015-ös nagy menekülthullám is. Az is igaz, hogy ez az irány nem autonóm, a külügy nem teljesen önjáró, ellenkezőleg: szervesen illeszkedik a Fidesz-kormány politikai kommunikációjába. Így jogosak azok a bírálatok, amelyek leginkább a Szijjártó ténykedésére rosszallóan tekintő régi vágású diplomaták, exkülügyesek felől érkeznek, miszerint a magyar külpolitika teljes egészében fel lett áldozva a Fidesz belpolitikai érdekeinek.

A Szijjártó-stáb ezt máshogy látja. Szerintük annyi történik, hogy a magyar diplomácia következetesen és határozottan képviseli a magyar álláspontot, és nem lenne ennyire konfliktusos, ha a migrációs politikában nem lennének nézetkülönbségek Magyarország és több európai állam, köztük Németország között.  

A menekültválság okozta konfliktusok forrásunk szerint arra is lehetőséget adtak, hogy megmutassák Szijjártó személyiségét. „Péter nem politikai számításból vitatkozik a Magyarországot bíráló külföldi politikusokkal, hanem egyszerűen azért, mert, ha úgy látja, hogy a nemzeti érdek védelmében fel kell lépni, akkor megszólal. Ő ilyen, és a környezetében is ilyen emberek dolgoznak" – mondta az egyik munkatársa. A bevándorlási válsággal kapcsolatos viták során a külügy több külföldi nagykövetet berendelt, Szijjártó pedig jó néhányszor kevésbé diplomatikus stílusban szólt vissza. Hazugnak, tisztességtelennek, álszentnek nevezte a külföldi vezetőket, kormányfőket, külügyéreket, néha komplett kormányokkal vitatkozott. Szijjártó stábja szerint ezekben a nyilatkozatcunamikban arra azért figyeltek, hogy a miniszter ne menjen egy szint alá, azaz csak vele egy szinten vagy nála magasabb pozíciókban lévő politikusokra reagáljon. 

Akkoriban voltak olyan vélemények, miszerint Szijjártó csak azokkal rúgja össze a port, akikről tudja, hogy hamarosan bukott politikusok lesznek. De ha utólag megnézzük, kiknek szólt be, és mi lett ezekkel az emberekkel, akkor egyértelmű, hogy nem válogatott, mindenkivel hadakozott. Jó néhányuk, akiket kiosztott, ma már kikerültek a hatalomból. Nincs már pozícióban a horvát, a román kormányfő, az osztrák kancellár vagy éppen a francia külügyminiszter. Mások viszont igen. Beolvasott például Sigmar Gabriel akkori német alkancellárnak, aki azóta külügyminiszter lett. Paolo Gentiloni olasz külügyérnek is, aki ma már kormányfő. Stefan Löfven svéd kormányfőnek, aki azóta is miniszterelnök. 

A Németországgal megromlott kapcsolatot a CEU-ügy csak tovább súlyosbította. Úgy tudjuk, Szijjártó többször próbált találkozót kezdeményezni Sigmar Gabriellel, sikertelenül. Arra sincs sok esély, hogy egy Orbán–Merkel-találkozó a közeljövőben összejöjjön, noha úgy tudni, magyar részről lenne rá igény.

A Szijjártó-érát bíráló exdiplomaták szerint azért is volt hiba mindenkivel keménykedni, mert ezzel fontos szövetségeseket veszített a kormány. Márpedig szövetségesek nélkül nehéz érdekeket érvényesíteni, legyen szó több uniós pénz lehívásáról vagy például arról, hogy az ukrán nyelvtörvény ügyében egy erősebb állam mellénk álljon. Szijjártó környezetében azonban azt mondják, nem igaz, hogy az oda-vissza beszólogatás minden esetben ártott a politikai kapcsolatoknak. Példaként az osztrák külügyminiszterhez, Sebastian Kurzhoz való személyes viszonyát említik, ami kifejezetten jó. 

A befektetők véleménye fontosabb lett, mint a politikusoké

Mivel az új magyar külpolitika előterébe a gazdasági érdekek kerültek, ezért úgy tűnik, valójában ez az igazi fokmérő, nem pedig a politikai kapcsolatok. A kormány okkal gondolhatja azt, hogy bármilyen is a német vagy éppen az amerikai politikai vezetéssel való kapcsolata, ennél lényegesebb fontosabb az, hogyan tekintenek Magyarországra az itt befektető vagy befektetni akaró külföldi cégek.

Valójában ez az oka annak is, hogy a kormányt nagyon zavarja a negatív külföldi sajtó, hiszen a cégek döntéshozói a külföldi politikusokkal ellentétben nem nagykövetségi vagy hírszerzési jelentésekből, hanem a sajtóból tájékozódnak. Ebben kissé felemás a helyzet. Egyrészt tény, hogy tavaly nem jött Magyarországra jelentős német befektető, de az is igaz, hogy az itt jelen lévő német cégek vezetői alapvetően elégedettek – a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által kiadott konjunktúrajelentés is pozitív hangvételű. A cégvezetőket tehát elsősorban az érdekli, milyen a gazdasági klíma, és a vállalatoknak mennyire kedvezőek a feltételek. Márpedig ahogy már korábban írtunk, a magyar kormány az EU-s átlaghoz képest is sokat költ nagyberuházások támogatására, ami jellemzően azt jelenti, hogy német multiknak adunk elég sok pénzt autóipari állásokért. 

A külügyminisztérium egyik vezető munkatársa szerint azért sincs lépéskényszerben a magyar diplomácia, és azért sem aggódnak a politikai konfliktusok miatt, mert a felvállalt viták ellenére van hátországuk.

Szilárd szavazói támogatásunk van. Migrációs ügyekben a Fidesz szavazói, sőt nem csak a Fidesz szavazói értenek egyet a kormány által képviselt állásponttal. A gazdasági adatok stabilak.

Nem vagyunk elszigetelődve sem, hiszen a V4 működik, hiába is állítják néhányan ennek ellenkezőjét" – magyarázta ez a munkatárs. Szerinte a politikai konfliktusok nem hozták a külügyet sem tarthatatlan helyzetbe. „Akkor lennénk támadhatóak, ha nem állna az ország stabil gazdasági alapokon, ha 3 százalék felett lenne e hiány.”

Kihez igazodik végül Európa? 

Szijjártó környezetében egyébként nem úgy látják, hogy a sok beszólogatás a kétoldalú kapcsolatok rovására ment volna. Példaként hozzák fel, hogy a miniszternek tele van a naptára, és rengeteg politikussal találkozik, nem csak keletiekkel. Azt azonban egyelőre még nem látni, hogyan javítanának a megromlott német vagy éppen amerikai kapcsolatokon. A külügy vezetése szerint amíg a migrációs kérdésben ennyire eltérő a német és a magyar kormány álláspontja, addig a kapcsolatokban sem várható jelentős javulás.

Kérdés, hogy a politikai klíma hosszú távon Orbán malmára hajtja-e a vizet, vagy sem. Szijjártó környezetében azt állítják, a miniszter több nyugat-európai kollégájától is olyan sms-eket szokott kapni, amiben irigylik, hogy migrációs ügyben őszintén megmondhatja a véleményét – ellentétben velük. A Bem téren ezekből az informális visszajelzésekből mindenesetre arra következtetnek, hogy előbb-utóbb Orbán bevándorlásellenes politikája lesz a domináns az EU-ban.   

A kormány oroszbarátságát sem tartják politikai kockázatnak. Szijjártó környezetében figyelemre méltónak találják, hogy noha a szavazók nagy többsége elkötelezett az EU mellett, a felmérések azt mutatják, hogy Putyin már elfogadottabb, mint például Merkel vagy Juncker. 

Az Egyesült Államokkal való viszony egy másik kérdés. Ha valamiben, akkor a bevándorláspolitikában egyetértés van Trump és Orbán között, de úgy tűnik, ez édeskevés egy találkozó leszervezéséhez. Szijjártó környezetében azzal magyarázzák a viszony befagyását, hogy az amerikai adminisztráció nagyon lassan cserélődik, és az alsó szinteken még mindig ugyanazok az emberek vannak pozíciókban, akikkel a magyar vezetés nem találta meg a hangot. Amíg őket nem cserélik le, addig nem sok esély van arra, hogy Orbán közelebb kerülhessen Trumphoz.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)