Lázár: Október elején indul a nemzeti konzultáció a Soros-tervről

2017.09.21. 13:57

Eljött a nagy nap, a rock katonái újra együtt vannak. Ja, nem, kicsit elkalandoztam, most a kormány katonái vannak újra együtt: a parlamentben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszer és Kovács Zoltán kormányszóvivő tartja a szokásos heti kormányinfóját, immár a 98. alkalommal.

D  AS20170921009
Fotó: Kovács Tamás
  • Lázár először arról beszélt, hogy a kormány minden nemzetközi fórumon jogvédelmet kér az ukrán nyelvtörvény miatt. "Mindenki, aki magyar érdeket támad, arra számíthat, hogy a magyar állammal találja magát szemben" - mondta a miniszter. 
  • Barátságtalan lett a kapcsolat Romániával, amiért lehetetlenné tette a marosvásárhelyi katolikus iskola működését. Ezért a magyar kormány meg akarja fúrni Románia OECD-tagságát.
  • A kormány október elején indít új nemzeti konzultációt a bevándorlásról, pontosabban a Soros-tervről. "A vita még csak most kezdődik" - mondta Lázár, szerinte ezért van szükség konzultálni az emberekkel. A kormány azt szeretné megtudni az emberekről, hogy kitartson-e a kormány az eddigi bevándorláspolitikája mellett, amiben szerinte az a lényeg, hogy nem akarunk bevándorlókat. Brüsszel és Budapest között szerinte az a különbség, hogy a kormány meg akarja akadályozni a bevándorlást, míg az EU ennek az ellenkezőjét akarja.
  • Aztán jött a jó hírekkel: csökkent a munkanélküliség, egyre több ember dolgozik, csökken a közfoglalkoztatás, nőtt az átlagkereset és a minimálbér is, amit jövőre szintén emelni fognak. Nőtt a gazdaság, csökkent az államadósság és messze 3 százalék alatt van az államháztartási hiány. A Diákhitel 2 kamatmentes lesz, a kamatot az állam fizeti.
  • Beszélt a közbiztonságról is, itt is csupa jó hírrel jött. Szerinte helyreállt a rend az országban (ahogy azt 2010-ben ígérték), amit úgy értek el, hogy több lett a rendőr és magasabbak lettek a fizetéseik. Visszaállt a körzeti megbízotti rendszert is. Lázár szerint a koncepció lényege: ha több rendőr van az utcákon, akkor kevesebb a bűnözés. De ehhez az is kellett szerinte, hogy szigorították a btk-t és bevezették a három csapás törvényét. Szerinte jó hír, hogy többen vannak most börtönben, mint korábban. (Arról nem tett említést, hogy a börtönök évek óta túlzsúfoltak.) "Ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa" - mondta. 

Megkérdezték Lázártól, hogy szerinte kellene-e népszavazni a budapesti mobilgátról, de nem válaszolt érdemben erre, mondván, ez Tarlós István dolga.

Arról is kérdezték, hogy ingyenes lesz-e az első KRESZ-vizsga. Azt mondta, hogy elvi döntés már van, a kormány azt szeretné, hogy aki fiatal és jogosítványt szerez, azt lehetőség szerint térítésmentesen megtehesse. Ez azt jelenti, hogy nem a képzés, hanem a vizsga lenne ingyenes. A kormány célja az, hogy aki középiskolába jár, az az iskola végén jogosítványt is szerezhessen. A lényeg, hogy egyelőre az EMMI vizsgálja ennek a lehetőségét, döntés még nincs. 

Szóba került az építészet is. Lázár azt mondta, hogy nem szereti, ha a parlamentnél vagy a Bazilikánál magasabb épületek épülnek. "A magas épületeket én általában a mohóság szimbólumának tartom" - mondta. 

Az RTL azt kérdezte, átvenné-e a kormány a pécsi repülőteret, de erre Lázár azt mondta: nem. "Nincsenek is ilyen tárgyalások" - mondta. Az RTL azt is megkérdezte, hogy az sem igaz-e, hogy a reptér a Roszatomhoz kerül. Lázár erről sem tudott vagy hallott. 

Arról is kérdezték, mennyi lesz a nemzeti konzultáció költsége. 700-900 millió forint körül lesz az ára - válaszolta Lázár és Kovács az előző konzultációk tapasztalatai alapján.

A lövészet nem lesz kötelező az iskolákban, a lőtereket azért újíttatja fel a kormány, hogy az iskolán kívül űzhesse ezt a sportot az, aki akarja. Ehhez akarnak infrastruktúrát, de nem az iskolák épületeiben, hanem azokon kívül. 

17 százalékos THM-mel működnek azok a szerződések, amelyeket a mozgássérülteknek kell kötniük azért, hogy autóvásárlásnál állami támogatást kapjanak. Azt kérdezték Lázártól, hogy ez a THM nem magas-e, Lázár azt mondta, hogy az EMMI most ezt vizsgálja. "Ez drága ma már" - ismerte el Lázár.  

Lesznek-e Soros-plakátok a konzultációs kampányban? - kérdezték Lázártól, de a miniszter erre nem tudja még a választ. 

"Ha csak rajtam múlik, akkor a választókörzetemmel foglalkozom" - mondta Lázár arra a kérdésre, hogy a minap azt nyilatkozta, nem szeretne 2018 után szerepet vállalni a kormányban, ha nyernek. Azt is mondta ugyanakkor, hogy erről Orbán Viktorral is beszéltek, de még nem született döntés. A kormányfő azt kérte, hogy még beszéljenek erről. 

A megyék átnevezése is téma volt. Lázár szerint először Pest megyénél merült fel, legyen Pest-Pilis, de ezt elvetették. Most Csongrád megyéből lesz Csongrád-Csanád megye, ezután pedig Nógrád megyéből lehet Nógrád-Hont. De döntés még nincs. 

Lázár szerint az EP ellenőrei nem azért nem találtak Felcsúton hibát, mert ügyetlenek voltak, hanem azért, mert nincs.