Árpád
3 °C
12 °C

Halálra gázolta, cserbenhagyta

2017.09.23. 07:08 Módosítva: 2017-09-23 08:17:49

Frissítés:

A rendőrök Dobogókőn találták meg a keresett autót. A feltételezett vezetőjét, egy 46 éves pilisszentkereszti nőt, és az utasát, egy 29 éves pilisszentkereszti férfit előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra. 

Korábban írtuk:

Elütött egy gyalogost egy személygépkocsi az 1111-es számú úton, a 20-as kilométer közelében. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset Pilisszentkereszt külterületén történt szombat hajnalban, a körülményei a rendőrség szerint még nem tisztázottak. Amit tudni lehet: cserbenhagyás történt, az elsődleges adatok szerint ugyanis a sofőr a helyszínről elhajtott.

A gázolót az első hírek szerint az esztergomi rendőrök elfogták, de később az elsődleges helyszíni szakértői vizsgálatok alapján kiderült, hogy az őrizetbe vett sofőr a balesettel nem hozható összefüggésbe. A rendőrség  egy sötét színű, feltehetően fekete Opel Kadettet keres, amelynek betört az első szélvédője, és a jobb első karosszériaelemei is rongálódtak.

Halálos gázolás volt Dunaújvárosban is szombat hajnalban. A zebrán ütöttek el egy nőt, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe, közölte a rendőrség.