Kialakult egy LMP-Párbeszéd együttműködés

2017.09.25. 14:27

Közösen kezdeményez parlamenti vitanapot a devizahitelesek érdekében az LMP és a Párbeszéd, hogy mihamarabb visszaállítható legyen a kilakoltatási moratórium. Ezt az MTI szerint a hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be Hadházy Ákos, az LMP és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.

Hadházy Ákos a vitanapot azért is tartja fontosnak, hogy szembesíthessék a kormányt, mit nem tettek meg a károsultakért. Szerinte a probléma megtárgyalására már nyáron szükség lett volna, ám az akkor kezdeményezett ülésen a kormánypártok nem voltak hajlandóak részt venni.

A politikus a végrehajtási eljárások azonnali leállítása mellett azt is fontosnak ítélte, hogy mielőbb hozzáférhetővé váljon a probléma kezelésére az a 270 milliárd forint, amelyre a jegybank tett szert a forint romlása által, "részben a devizahitelesek kárára". Felhívta a figyelmet az Európai Bíróság azon döntésére, amely egy romániai ügyben mondta ki:

ha nem volt megfelelő a tájékoztatás az árfolyammozgás hatásairól, akkor a szerződés érvénytelen.

Szabó Tímea azt mondta, hogy jelenleg 30 ezer kilakoltatás és több mint 900 ezer végrehajtás van folyamatban. Ezeket a politikusok azonnal leállítanák, vagyis az ingóságok lefoglalását sem engednék. Emellett összeférhetetlenné kell tenni a kormány közeli cégek számára, hogy részt vehessenek a devizahitelesekkel kapcsolatos perekben, például az igazságügyi miniszterhez kapcsolható ügyvédi irodának azt, hogy a bankoknak kedvező munkát végezhessen. Szerinte

a Fidesz-kormány több millió embert hagyott az út szélén, döntéseivel csak a bankoknak kedvezett.

A parlamenti vita elrendeléséhez a képviselők legalább ötödének aláírása szükséges, ez 40 képviselőt jelent. Mivel az LMP-Párbeszéd összesen hét képviselőt jelent, a vitanaphoz szükség lesz az MSZP-sek és pár független támogatására is. És persze a jobbikosok is szóba jöhetnek.

Az LMP és a Párbeszéd együttműködése ebben a szakpolitikai ügyben nem meglepő, mindkért párt politikusai ezt a véleményt képviselték korábban is. Ám a két párt - amely 2013-ig egy párt volt - eddig nem nagyon erőltette a közös kiállásokat.