Ez a 7 kérdés lesz az új nemzeti konzultációban

2017.09.27. 21:56

A Fidesz-kormány ritkán szokta közvetlenül megkérdezni a választókat, a legtöbb fontos ügyben megelégszenek a polgároktól négyévente kapott felhatalmazással. A migráció és Soros György ügyében azonban ritka bizonytalanság látszik: a sikeresen felfűtött közhangulat, a számtalan közvéleménykutatás és korábbi konzultációk ellenére is úgy tűnhet, a kormány még mindig nem érzi a kellő felhatalmazást a kérdésben: egy újabb nemzeti konzultációt tartanak indokoltnak.

A kormánypárti Magyar Idők most megszerezte a kérdéssort is, amelyet hamarosan minden választóhoz eljuttatnak. A következő pontokról kellene eldönteni, hogy támogatja-e valaki, vagy sem.

1. Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.

2. Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is tervezi, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

3. A Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.

4. A Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt.

5. Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

6. A Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

7. A Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.