Salamon
6 °C
14 °C

Eljátszotta a bevételt a 18 éves alkalmazott, kiraboltatta a haverjával a dohányboltot

2017.10.02. 13:30

Megrendezett rablással próbálta leplezni sikkasztását, eltüntetni a hiányt egy budapesti dohánybolt 18 éves alkalmazottja, aki a bevétel nagy részét eljátszotta szerencsejátékon.

Vasárnap hajnalban érkezett a rendőrségre bejelentés arról, hogy a XV. kerületi Bánkút utcai dohányboltban egy ismeretlen férfi késsel a kezében megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottat, aki át is adott neki egymillió forintot. A rendőrök már az intézkedés kezdetén kételkedtek az alkalmazott által elmondottak valóságtartalmában.

A 18 éves K. Mihály a meghallgatása során be is ismerte, hogy valójában nem történt rablás, a pénz nagy részét ő játszotta el szerencsejátékon. Napokkal korábban nagyobb összeget veszített, ezt megpróbálta visszanyerni, de csak tovább halmozta a veszteségét. Éjfélre már hatszázezer forintot játszott el a dohánybolt bevételéből. Ezért felhívta a 17 éves P. Róbertet, aki az előre megbeszéltek szerint hajnali 3 óra 22 perckor belépett a dohányboltba, és késsel a kezében a bevételt követelte, majd a kassza tartalmát egy hátizsákba pakolta, és elmenekült a helyszínről.

A budapesti P. Róbertet vasárnap délután a XVI. kerületben fogták el a nyomozók, és előállították. A két férfit sikkasztás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A bűncselekményt kitervelő férfit a kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezik az előzetes letartóztatásának indítványozását is.