Felfüggesztett börtön a balmazújvárosi polgármesternek

2017.10.03. 19:05

Hivatali vesztegetés  miatt öt év próbaidőre felfüggesztett két év börtönbüntetésre ítélte Veres Margit balmazújvárosi polgármestert kedden a Debreceni Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.

A párton kívüli, korábban fideszes városvezetőt a bíróság vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt találta bűnösnek. Veres még a város jegyzőjeként  közreműködött abban, hogy egy vállalkozó a helyi kézilabdacsarnok építésére az önkormányzat költségvetéséből 180 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapjon. A két fél találkozóit azonban lehallgatták, a bíróság a hangfelvételeket bizonyítékként használta fel. 

A bíróság első fokon a vállalkozót,  K. Sándort is elmarasztalta: hivatali kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 4 évre felfüggesztve.

Ezen kívül az elsőrendű vádlottnak 800 ezer forint, a másodrendű vádlottnak pedig 500 ezer forint pénzbüntetést is fizetnie kell. Az eljárás másfél millió forintos bűnügyi költségét a két vádlottnak felerészben kell rendeznie. 

A balmazújvárosi vesztegetési ügy hátterét 2016-ban az Átlátszó alaposan feltárta; az oknyomozó portál felhívja a figyelmet arra, hogy a vesztegetési ügy idején fideszes polgármesterként tevékenykedő, de 2014-től a parlamenti képviselőséget választó Tiba István is érintett volt a vesztegetési ügyben, sőt,

Veres Margit négyszemközt adta át a pénzt Tiba István akkori polgármesternek.

őt mégis csak tanúként hallgatták ki.

(MTI)