Megválasztották a költségvetési csalással vádolt fideszes utódját

2017.10.08. 23:05

A független Halász Istvánt választották a Bács-Kiskun megyei Kunbaja polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson, írja az MTI. Halász István 525 szavazatot szerzett, a további három független jelöltre, Szabó Erikára 351-en, Szabó Józsefre 6-an, míg Latinyák Istvánra 4-en voksoltak. A Magyar Munkáspárt színeiben induló Kalapos Mária nem kapott szavazatot, 9 voks pedig érvénytelen volt.

A szavazóköri jegyzékben 1316 választópolgár szerepelt, közülük 895-en jelentek meg a két szavazókörben. Halász István korábban már volt Kunbaja polgármestere, és 2014-ben is indult a tisztségért, de akkor a szavazatok nem egészen 37 százalékát sikerült megszereznie szemben Franzné Lakner Évával, aki a voksok mintegy 48 százalékával lett a település vezetője.

Kunbaján azért tartottak időközi választást, mert a második mandátumát töltő polgármester, Franzné Lakner Éva (Fidesz-KDNP) június 15-ével lemondott tisztségéről. Franzné Lakner Éva és két társa ellen április végén költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség.

Az ügyészségi szóvivő elmondta májusban, mi történt. A kunbajai önkormányzat 2013 februárjában szerződött a munkaügyi központtal egy kistérségi startmunka program miatt. Egy évvel később a polgármester az elszámolásnál úgy nyilatkozott, hogy a vállalt dolgok teljesültek ("az önkormányzati árkok karbantartása, átereszek szintezése, cseréje a belvízvédelmi terv alapján megtörtént") Ezek azonban valójában nem valósultak meg, a közmunkások a vállalt belvízvédelmi feladatokat nem végezték.

„A dologi kiadásokat a polgármester az ügy harmadrendű vádlottja által kiállított valótlan tartalmú számlával igazolta annak ellenére, hogy a csatorna átereszeket ténylegesen nem szerezték be, csak utóbb, az elszámolás lezárultát és a nyomozás megindulását követően" - nyilatkozta a szóvivő a Baon.hu-nak akkor.

Az ügyészségi szóvivő azt is elmondta, hogy "a polgármester a valótlan nyilatkozatával és a fiktív számlával a támogatást nyújtó szervet tévedésbe ejtette és az állami költségvetésnek összesen 4,9 millió forint vagyoni hátrányt okozott".