Az MSZP lemond egy csomó ellenzéki fegyverről

2017.10.11. 13:37

Ellenzéki párttól némileg meglepő lépésre szánta rá magát az MSZP. Tóth Bertalan frakcióvezető jelentette be szerdán azt, hogy bojkottálnak bizonyos állami intézményeket, és nem vesznek igénybe bizonyos eszközöket.

A bojkott intézménye nem ismeretlen egy ellenzéki párt részéről (a DK például egy éve bojkottálja a parlamentet), ám az meglepő, hogy konkrét indok nélkül automatikusan lemond egy párt olyan fegyverekről, amelyeket ellenzékből is használhatna a Fidesz ellen.

Tóth Bertalan ugyanis a következőket jelentette be:

  • Innentől kezdve nem fordulnak az Alkotmánybírósághoz. Ezt azzal indokolta, hogy a testületet fideszes alkotmánybírókkal töltötték fel "a rendkívül rendszerellenes LMP" segítségével. Elmondta, 2015 tavasza óta 14 beadványt nyújtottak be az AB-hez, egyikben sem született döntés. Az Alkotmánybíróság tudatosan húzza az időt – mondta.Mostantól nem fordulnak a köztársasági elnökhöz sem, mert Áder János "a Fidesz szolgája", elnézi a korrupciós ügyeket, vállalhatatlan törvényeket ír alá.
  • Az MSZP az országgyűlési választásokig nem kíván parlamenti vitanapot kezdeményezni, mert szerinte a Fidesz degradálta ezt az intézményt, és annak semmi értelme, hogy a demokratikus ellenzéki pártok egymással vitatkozzanak. Mindez nem mellékesen azt jelenti, hogy nem lesz semmilyen ellenzéki vitanap, például az LMP-Párbeszéd devizahitelesek érdekében kezdeményezett vitanapja sem, hiszen ennek kitűzéséhez a szocialista aláírok is kellenének.
  • Az MSZP-frakció ötpárti egyeztetéseken sem kíván részt venni. A kormány által kezdeményezett ötpárti egyeztetéseket színjátéknak, az ellenzék által kezdeményezetteket pedig pótcselekvésnek tartja.
  • A parlamenti műfajokon – napirend előtti felszólalásokon, interpellációkon, azonnali kérdéseken – túl a Parlament falain kívül részországgyűléseket szerveznek, ahova helyi civil szervezeteket, értelmiségieket is várnak. Az elsőt csütörtökön Egerben tartják, a nyugdíjasok helyzetével foglalkoznak. Az év végig lesz még ilyen tanácskozás Kazincbarcikán, Ajkán, Szegeden és Pécsen, a munka világáról, az egészségügyről, a szociális ügyekről, a városfejlesztésről, az európai uniós ügyekről tanácskoznak.
  • A nyugdíjasokkal kapcsolatos javaslataikat csütörtökön országgyűlési határozati javaslat formájában benyújtják az Országgyűlésnek. Ebben szerepel a többi között a minimálnyugdíj 50 ezer forintra emelése, a 13. havi nyugdíj biztosítása, a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozásának feloldása.
  • Ezenkívül más parlamenti eszközzel nem kíván élni az MSZP-frakció.

Az MSZP emellett folytatja szembesítő kampányát. Azzal akarják szembesíteni a kormányt, hogy mit művelt az egészségügyben, az oktatásban, a szociális területen és hogyan működteti "az államilag szervezett maffiahálózatot".

FRISSÍTÉS!

Mivel az MSZP döntése azt jelenti, hogy nem jöhet létre az LMP-Párbeszéd devizahiteles vitanapja sem, az LMP szóvivője rögtön reagált is. Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője azt mondta erről az Indexnek, hogy az LMP sajnálja az MSZP döntését, de "a szocialista pártnak nem nekünk, hanem a vitanapot igenis fontosnak tartó többszázezer deviahitelesnek kell magyarázatot adnia. Az LMP a MSZP hozzáállásától függetlenül a parlamenten belül és kívül is folytatja a harcot a devizahitelesek megsegítéséért és a kilakoltatások megakadályozásáért."

A Demokratikus Koalíció viszont üdvözölte az MSZP döntését. Molnár Csaba alenök azt írta a közleményében: "ideje volt, hogy a Magyar Szocialista Párt is belássa: az Orbán-kormány kiüresítette az Országgyűlés intézményét, ami mára kizárólag az orbáni hatalomgyakorlást elfedő díszletként szolgál. Bár az MSZP döntése a parlamentből való kivonulással lenne teljes, mindenképp üdvözlendőnek tartjuk a párt lépését. Tartozunk az embereknek annyival, hogy nem játszunk a Fidesszel demokráciásdit a köztársaság romjain."