Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Vádat emeltek a donyecki hadseregben harcoló magyar ellen

2017.10.11. 12:10

A Tolna Megyei Főügyészség vádat emelt egy magyar férfi ellen, akit szeptember 21-én a ferihegyi repülőtéren fogtak el, miután a donyecki szakadárok oldalán harcolt.

A 43 éves L. Krisztiánt szövetséges fegyveres erőn kívüli, fegyveres összeütközésben részt vevő szervezetbe belépéssel elkövetett tiltott toborzás bűntettével vádolják. A paksi férfi a vádirat szerint 2015 szeptemberében ment ki Kelet-Ukrajnába, hogy az ukrán haderők ellen harcoljon az orosz szakadárok oldalán. A donyecki hadseregben kiképzést kapott, majd a frontvonalon harcolt, amiért kitüntették.

A korábbi hírek szerint a donyecki hadseregbe további magyarokat toborzott, de ez a vádirat szerint nem így van, ugyanis a tiltott toborzás egyik elkövetési formája az, amikor valaki szövetséges fegyveres erőn kívüli, idegen fegyveres szervezetbe önként belép, erre ajánlkozik, vagy ilyen kiképzésen részt vesz. A magyar Btk. ezt a háborús bűncselekmények között említi. Mindez pedig azért van így, mert a magyar törvények szerint a Donyecki Köztársaság sem önálló állami szuverenitással, sem nemzetközi jogalanysággal nem rendelkezik, ezért  szövetséges fegyveres erőn kívüli, idegen fegyveres szervezetnek minősül.

A főügyészség a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabására tett javaslatot.

Borítókép:  Veli Gurgah / Anadolu Agency / Getty Images