Mégis lesz közös baloldali ünneplés október 23-án
Sokáig úgy nézett ki, hogy a baloldal különböző pártjai október 23-án közös színpadra állnak, Gulyás Márton meg is hirdette a tüntetést egy-két kérdőjellel. Aztán az LMP jelezte a távolmaradását, amivel elindította a lavinát, és szép sorban jelentették be a pártok, hogy akkor ők sem vesznek részt, ha nem megy el mindenki.
Úgy nézett ki tehát, hogy ezúttal elmarad a közös ellenzéki ünneplés, ám a budapesti MSZP mégis össze tud hozni egy többpárti rendezvényt október 23-án – értesült az Index. Az ünnep reggelén 9 órakor Nagy Imre Orsó utcai házánál szervez koszorúzást Kunhalmi Ágnes budapesti elnök.
Megkerestük Kunhalmit, aki azt mondta, hogy valóban több párt politikusa is igent mondott a meghívására. „Örülök, hogy elfogadták a felkérést mindazok, akikre leginkább számítanak az országban elégedetlenkedők.”
Így vele ünnepel majd a visszajelzések alapján:
- Gy. Németh Erzsébet – DK
- Hajdu Nóra – Együtt
- Szabó Tímea – Párbeszéd
- Szabadai Viktor – Liberálisok
- Székely Sándor – Szolidaritás
- Sőt, a Bokros Lajos-féle Moma is képviselteti majd magát.
Mint láthatjuk, Szabó Tímea kivételével nem a pártelnökök koszorúznak, de minden párt egy-egy vezetőjét delegálja a rendezvényre. Az LMP és a Momentum nem lesz jelen, igaz, ők a pártdöntéseik alapján a teljes önállóság mellett vannak, így ezúttal nem is kereste meg az MSZP ezeket a pártokat.