A raboknak 35 ezer forintot kell fizetniük, ha telefonálni akarnak

2017.10.26. 17:54

A fogvatartottaknak 35 ezer forintot kell letétbe helyezniük egy előnytelen szerződésmódosítás miatt, ha telefonhoz akarnak jutni, írja a Magyar Helsinki Bizottság közleménye. Emiatt még nehezebben tudnak majd telefonálni a rabok, a szegényebb elítélteket így kvázi megfosztják a kapcsolattartás jogától.

A Magyar Helsinki Bizottság kedden tette nyilvánossá azokat a dokumentumokat, amiket a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP) sikerült kiperelnie. Ezek alapján a raboknak például irreálisan magas, 93 forintos percdíjat és egyéb költségeket kell megfizetniük, ha telefonálni akarnak, ehhez jön hozzá a 35 ezer forintos letét.

A pénzt csak szabadulásukkor kapják vissza, azt is csak akkor, ha a telefon sértetlen (az a telefon, ami újonnan bruttó 20 ezer forintba kerül). Ráadásul még a tényleges életfogytiglani büntetésüket töltő elítéltektől is elkérik a pénzt, ami legfeljebb majd csak az örököseknek járhat vissza.

Ez a 35 ezer forint aránytalanul hatalmas összeg az elítélteknek, hisz még a dolgozók sem tudnak ekkora összegeket megkeresni, ráadásul a legtöbb rabot a hozzátartozói sem tudják kisegíteni, hisz legtöbbjük épp a szegénység miatt kezdett bűnözni.