Ezer forintért gyilkolta meg a 84 éves asszonyt

2017.10.30. 19:22 Módosítva: 2017.10.30. 19:23

Emberöléssel, kifosztással és magánlaksértéssel vádolja az ügyész azt a férfit, aki április 7-én este Nyírturán rátörte az ajtót a 84 éves egyedül élő nőre, majd késsel és egy széklábbal brutálisan bántalmazta, végül elvette ezer forintját.

 A többszörösen büntetett vádlott betörte a bejárati ajtó üvegét, és a résen benyúlva a zárban található kulccsal kinyitotta az ajtót. Az idős sértett telefonon próbált segítséget hívni, azonban nem járt eredménnyel, mert a vádlott egy fából készült széklábbal és puszta kézzel ütlegelni kezdte. A vádlott a sértett szinte egész testén sérüléseket okozott a két eszközzel, melyek végül a sértett halálához vezettek.

Miután a sértett a helyszínen elhunyt, a vádlott a lakásban magához vett egy tőrt és ezer forintot, majd Kiskunfélegyházára utazott, ahol a rendőrség elfogta.

 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, kifosztás bűntettével és magánlaksértés vétségével vádolja az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport