Titokzatos kék ruhások szedik fel a Momentum matricáit

2017.11.07. 14:15 Módosítva: 2017.11.07. 16:56
Levideózták, kik távolítják el a Momentum hirdetéseit a budapesti aluljárókból. Annyi van a hátukra írva: műszaki ügyelet. De egyelőre nem tudni, kihez tartoznak.

Hétvégén indult a Momentum új kampánya, a Remény-terv, amelynek plakátjait, matricáit pár nap alatt megrongálták. Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója hétfőn azt mondta az Indexnek, hogy sorra távolították el a budapesti aluljárókba kihelyezett padlómatricáikat, „a 20-ból 16 matrica hétfőre egyszerűen eltűnt”.

A Momentum szervezett eltávolításra gyanakszik, ugyanis a város több pontjáról is ugyanúgy eltűntek a matricák. De kik távolították el? A kérdés azért fontos, mert nem vadplakátolás történt, vagyis a Momentum szerződést kötött egy reklámcéggel, amelynek elvileg joga van ilyen matricákat kihelyezni.

Valakinek sikerült levideóznia az egyik matrica eltávolítását. Az Indexhez került videón – amely a Deák téren készült szombaton – az látszik, hogy két kék ruhás, hivatalosnak tűnő személy szedi fel a matricát. A kék ruhások hátán az szerepel: „műszaki ügyelet”.

Megpróbáltuk kideríteni, kinek a nevében járnak el a kék ruhások és miért.

  • Megkerestük a BKK-t, amely azt válaszolta, hogy „a padlómatricákat nem a BKK munkatársai távolították el”.
  • A budapesti aluljárók hivatalosan a Budapest Közút Zrt.-hez tartoznak, de tőlük is azt a választ kaptuk, hogy nem az ő munkavállalóik.
  • A Fővárosi Rendészeti Igazgatóság szintén azt közölte, hogy nem tartozik a hatáskörükbe a padlómatricák eltávolítása.
  • Megkerestük a BKV-t is, tőlük még nem kaptunk választ.

A videó mindenesetre azt bizonyítja, hogy egy helyen legalábbis biztosan nem felhevült aktivisták rongálták és szedték fel a matricákat. Megkerestük a Momentumot is a videó miatt. Papp Gergő azt mondta: vizsgálják a feljelentés lehetőségét, de még nekik sem egyértelmű, hogy ki a felelős a matricák felszedéséért.

Frissítés!!!

A BKV cikkünk megjelenése után reagált, és a válaszuk szerint az ő munkatársaik távolították el a matricákat. A BKV azt írta: "A matricák kiragasztásának feltétele, hogy az üzemidőn kívül és érvényes engedéllyel történjen. Jelen esetben azonban nem a kiadott és érvényes engedélyben rögzített feltételekkel történt a kihelyezés." Keressük a Momentumot, hogy milyen engedély alapján kerültek ki a matricák.