Megszállták a hatóságok a kávézót, ahol állatokat simogathatnak a vendégek

2017.11.08. 15:22

A Hvg.hu írt szerdán egy fővárosi kávézóról, amelyben kisállatokat, hüllőket, pókokat lehet simogatni, miközben az asztaloknál ül az ember. Ez így még jól is hangozna, de a cikk szerint azért nem ennyire jó a helyzet, például

  • a kígyók etetésére használt döglött egereket a mélyfagyasztóban az embernek szánt sajt mellé teszik;
  • az állatokat kis helyen tartják, betegek, rosszul vannak, csontsoványak, sorra döglenek meg;
  • az italkiadó pultos is hozzáér az állatokhoz;
  • a csüngőhasú malac megharapja a vendégeket;
  • csótányok hemzsegnek a helyen.

Megkerestük az ÁNTSZ-t és a Nébihet is, hogy megkérdezzük, engedéllyel működik-e a hely, és ha igen, rendjén van-e ez így. A hatóságok a Pest Megyei Kormányhivatalhoz irányítottak minket, ahol ugyan a konkrét kérdésre nem kaptunk választ, viszont azt írták, hogy „az ExZOOtic Café nevű kávézó és melegkonyhás vendéglátóegységgel kapcsolatban a hatóság a Hvg.hu-n megjelent információkat közérdekű bejelentésnek tekintette, ezért azonnali vizsgálatot rendeltek el”.

Mind az állategészségüggyel, mind az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó szakemberek a mai napon összevont hatósági helyszíni ellenőrzést tartanak. A vizsgálatok lefolytatása és értékelése után tud az eredményről tájékoztatást nyújtani a szakhatóság.