Letiltották Szél Bernadett meghívását a Corvinuson

DEBRE20171023002
2017.11.09. 15:47
Nem tarthatja meg a meghirdetett rendezvényét Szél Bernadett a Corvinus egyetemen. Az egyetem vezetése ugyanis úgy döntött "pártpolitikai érdekeltségű, nyilvános, kampánycélú rendezvényeknek" nem ad otthont. Pedig korábban nem egy politikus járt az egyetemen.

"A KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet vendégül látja Szél Bernadett országgyűlési képviselőt, a Lehet Más a Politika miniszterelnök-jelöltjét, aki megosztja velünk az LMP szakpolitikai vízióit, elképzeléseit: az előadás érinteni fogja mind az egészségügy, az oktatás, a gazdaság-, illetve az ökopolitika témáját."

Így hirdették a Facebookon Szél Bernadett november 21-ére tervezett előadását, amelyet a Corvinus Egyetemen tartott volna. Azért csak volna, mert az egyetem vezetése közölte a diákszervezettel, hogy nem engedélyezi az eseményt - értesült az Index.

Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációs igazgatósága megerősítette információnkat, és azzal magyarázta, hogy az egyetem "elkötelezett az egyetemi autonómia, a véleménynyilvánítás szabadsága és a párbeszéd értékei mellett". Ezért "eddig, úgy ezentúl is" otthont ad a tudományos és szakpolitikai vitáknak, a vélemények sokszínűségét megmutató eszmecseréknek. Szél Bernadett előadása azonban szerintük nem ilyen:

pártpolitikai érdekeltségű, nyilvános, kampánycélú rendezvényeknek eddig sem adott és ezt követően sem ad helyet.

A Corvinus vezetésének döntése azért érdekes, mert nem egy politikus tartott előadást az egyetemen. Például Tarlós István főpolgármestert 2015-ben bármiről kérdezhették a hallgatók. 

De nem egy politikai, olykor pártpolitikai vita színhelye volt az egyetem. A Tárcatükör-sorozat mellett, amelynek kifejezett célja politikusokat hívni az egyetemre, az idén például szintén a Corvinuson zajlott az a nevezetes olimpiai vita, amelyen a résztvevők a helyszínen tudták meg, hogy a kormány visszavonja az olimpiai pályázatot.

De miniszterelnök-jelöltek is jártak már az egyetemen, igaz, akkor még máshogy hívták az intézményt. Itt rendezték például a miniszterelnök-jelölti vitákat Horn Gyula és Orbán Viktor, illetve Orbán Viktor és Medgyessy Péter között.

Az egyetemnek tavaly áprilisban lett az a Lánczi András a rektora, aki a kormányközeli Századvég kuratóriumi elnöke volt korábban. Lánczi a CEU-tüntetések idején körlevélben figyelmeztette az egyetemi oktatókat, dolgozókat, hogy "tartózkodjanak világnézeti és politikai preferenciáik " megjelenítésétől.

(Borítókép:  Czeglédi Zsolt / MTI)