Öt ügyben is nyomoznak az Országos Roma Önkormányzat ellen

2017.11.11. 13:14

Összesen öt nyomozás folyik az Országos Roma Önkormányzat ellen – erősítette meg a Népszava értesüléseit a rendőrség és az ügyészség az RTL Klub Híradójának.

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása, a Fővárosi Főügyészség a másfél milliárdos "Híd a munka világába program" körüli visszaélések, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig csalás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt folytat eljárást a szervezet ellen.

Balog Zoltán emberminiszter a napokban  arról beszélt  a Lungo Drom 27. születésnapi kongresszusán, hogy "Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni", és hogy az ORÖ-nek elmúlt huszonöt évben az a négy botránymentes éve volt, amikor Farkas Flórián volt az elnök. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, ugyanis két évvel ezelőtt fény derült olyan kamukifizetésekre, amelyek Farkas idejében,  még 2012-13-ban történtek .

Farkas Flórián felelőssége egy a héten megjelent Demokrata-interjúban is felmerült, akkor azzal hárította a kérdést, hogy nincs ellene folyamatban büntetőeljárás. A friss hírek szerint ez nem jelenti, hogy nyomozás sem zajlana az ORÖ visszás ügyeiben.