Aktivisták foglalták el a Pest-Buda éttermet

2017.11.19. 13:54

Elfoglalták a Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié aktivistái a budai várban lévő Pest-Buda éttermet vasárnap délután. Az aktivisták azért tiltakoznak így, mert az étterem-hotelnek helyet adó épületet a Budavári Önkormányzat messze áron alul adta bérbe a vállalkozás tulajdonosainak, akik így szerintük "a közvagyont magáncélú profitszerzésre használhatják".

Az aktivisták azt követelik, hogy az önkormányzat ne vállalkozóknak adjon olcsó bérleményt, hanem rászorulók kapjanak inkább lakást.  Az étterem Zsiday Royé.

"Ma Magyarországon pedig ez a rend: aki közel áll az Orbán-családhoz, annak nyílnak lehetőségek, sőt csak azoknak nyílnak lehetőség. Nekik szabadon lehet rabolniuk és megkárosítaniuk a közvagyont, nekik megadatik a gyarapodás" - írták még az akció előtt kiadott közleményükben az aktivisták. 

A helyszínen lévő tudósítónk elmondta: nagyjából húsz aktivista van most az étteremben, köztük van Gulyás Márton aktivista. A pincérek megpróbálták szép szóval kitessékelni őket, de nem sikerült. Nem tudni, hogy meddig maradnak a tiltakozók, a sajtó munkatársai nem jutottak be az étteremben, kint várakoznak. 

Időközben kijöttek a rendőrök, de tudósítónk szerint nem tudnak intézkedni. Azt mondják, azért nem tudnak intézkedni, mert nem történt jogsértés, hiszen az aktivisták csak egy étterembe mentek be. A rendőrök szerint az nem szabálysértés, ha egy éttermet nem akar valaki elhagyni. Csak a jegyző segítségével lehetne lépni az ügyben, de akkor sem azonnal. 

Így reagált az étterem

Az éttermet tulajdonló Zsidai Csoport az Indexszel közölte: az étterem magánterület, de nyilvános hely, ahová étkezni járnak az emberek. "Az étterembe be lehet menni étkezni, majd fogyasztás és fizetés után távozni. Azzal, hogy a tüntetők elfoglalták az éttermet és nem rendeltetésszerűen használják, azaz nem fogyasztanak, szabálysértést követnek el, mert egy éttermet nem foglalhatnak el - különös tekintettel arra, hogy fizető vendégeket kellett elküldenünk ez idő alatt" -írják. 

Az éttermet a tüntetés alatt bezárták, azaz már nem közforgalom, ennek ellenére még ott vannak a tüntetők, ezzel Zsidaiék szerint magánlaksértést követnek el. "A fizető vendégek nem tudtak bejönni, őket el kellett küldeni, ráadásul be kellett zárni az éttermet. A kollégák a mai napon az ebéd szervizdíjtól elesnek, ezzel kevesebbet keresnek ebben a hónapban. A tüntetők nemcsak tudatosan gazdasági kárt okoznak a társaságnak és az ott dolgozóknak, hanem alapvető jogszabályokat is megsértenek" - közölte a Zsidai Csoport.