Belehajtott, lefeküdt, fölébredt, vitatkozott, betört, előállították

2017.12.03. 16:14

2017. december 2-án délután 2 óra körül egy budapesti lakos elszámolási vita miatt összeveszett a főnökével. A férfi ezért az ideiglenes balatonfenyvesi szállás zárt udvarán beült az autójába, nekihajtott a főnöke parkoló kocsijának, áttolta egy kerítésen, és közben megrongálta az épületet és egy kandelábert is.

Nem mintha ettől az elszámolási vita megoldódott volna, de tény: a férfi gondoskodott róla, hogy a főnöke döntésének meglegyenek a következményei. Miután meglettek, le is feküdt aludni. Amikor a főnök reggel fél hétkor szembesült a férfi tetteinek következményeivel, felébresztette és számon kérte. Ahogy a rendőrzsargonban áll: előzetes szóváltásba keveredtek.

Ebben a kontextusban az „előzetes” szó arra utal, hogy a szóváltás befejezése után többnyire tettlegesség következik, és hát mit tesz isten, pont nem ez az eset volt a kivétel. Amikor elfogytak az érvek és összegyűltek az indulatok, a 30 éves férfi fölkapott egy követ, és jó asszertíven bezúzta vele a főnök autójának szélvédőjét. A jármű 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett (persze, ki tudja, meddig tart egy szélvédőcsere).

A rendőrök a férfit, N. Djillalit a helyszínen elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. Rongálás gyanúja miatt kihallgatták, majd szabadlábra helyezték.

(Police.hu | Életke)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport