Az ELTE nem akart professzort csinálni Polt Péterből, végül mégis az lett

2017.12.06. 09:16 Módosítva: 2017.12.06. 15:28

Bár az ELTE jogi karának tanácsa nem támogatta Polt Péter egyetemi magántanári kinevezését, végül mégis megkapta a státuszt a legfőbb ügyész - a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen keresztül. A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára Polt Pétert kinevezte egyetemi tanárnak Áder János köztársasági elnök.

Polt Péter vezeti a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Büntetőjogi Tanszéket, és a 24.hu információi szerint ehhez jött most  akinevezés, amivel együtt jár a professzori cím.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tanácsa júniusban szavazott először arról, hogy megadják-e Poltnak az egyetemi magántanári kinevezést. Akkor - eljárásrendi hibák miatt - érvénytelen eredménnyel zárult a szavazás, de szeptemberben újból szavaztak, és egyértelműen elutasították, hogy Polt magántanári státuszt kapjon, írta a 444.

Polt Péter önéletrajza szerint 1980-ban diplomázott az ELTE jogi karán, 1985-ben egyetemi adjunktus lett. 2006-ban címzetes egyetemi tanár lett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen – a címzetes egyetemi tanári cím azonban egy egyetemi “kitüntetés”, nem tudományos fokozat. Polt 2011-ben szerezte meg a doktori, azaz a Ph.D. címet, és 2012-ben lett docens. A korábbi Fidesz-tag, legfőbb ügyész professzor szeretne lenni, ehhez kell az egyetemi tanári kinevezés – írta a Zoom.hu.

Közleménycunami indult

"A médiában megjelentekkel ellentétben Dr. Polt Péter legfőbb ügyészből nem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és Áder János "csinált"professzort, hanem szabályos eljárás eredményeként döntött a köztársasági elnök az egyetemi tanári kinevezésről" - írta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a sajtóban megjelent cikkek után.

"Dr. Polt Péter esetében valamennyi fórum javasolta az egyetemi tanári kinevezést, amelyet a szakminiszter a jogszabály rendelkezése szerint terjesztett a Köztársasági Elnök elé, akinek kizárólagos jogosultságába tartozik az egyetemi tanári kinevezés. A Köztársasági Elnök ezután döntött az egyetemi tanári kinevezésről. Ettől teljesen elkülönül az egyetemi magántanári cím, amely egy adott egyetem kompetenciájába tartozik, és nem a fenti feltételekkel adományozható. Ilyen egyetemi magántanári címre tett javaslatot az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar büntetőjogi tanszékének vezetője és dékánja, amelyet a kari tanács a megismételt szavazáson nem támogatott. E két ügyet mosták össze egyes médiumok, mely a fentiek szerint teljesen megalapozatlan és érthetetlen" – írta az egyetem.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is közleményt adott ki az ügyben: "Polt Péter egyetemi oktatót a jogszabályok által meghatározott eljárásrendben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szenátusa egyhangú javaslatára, a Magyar Akkreditációs Bizottság egyetértésével terjesztette fel egyetemi tanári kinevezésre Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere" – írták.

Mondja el véleményét a Facebook-oldalunkon!