Felmentették azt a férfit, aki egy fedett nyomozótól akart fegyvereket venni

2017.12.11. 12:48

Felmentette a bíróság azt a férfit, aki 2013 nyarán fegyvereket akart venni. A vádlott egy olyan fegyverkereskedőtől kért segítséget, akiről nem tudta, hogy valójában a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) fedett nyomozója. Az NVSZ a rendőrség "belső elhárítása". 

A fedett nyomozó 2000 euróért tudta volna szállítani a fegyvereket. Ezeket:

  • 2 darab TT típusú öntöltő pisztolyt,
  • 2 darab Skorpió géppisztolyt,
  • valamint a fegyverekhez tartozó, összesen 200 darab lőszert.

Ezen felül jelezte, hogy szüksége lenne még egy golyószóróra, valamint 5 darab ún. védekező kézigránátra is.

De még mielőtt kifizette és átvette volna a fegyvereket, az illetőt a rendőrség 2013. november 8-án Budapesten, a Határ úti metrófelüljárónál elfogta.

A Fővárosi Főügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés előkészületének bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés előkészületének bűntettével vádolta meg a férfit. 

A védő szerint azonban a Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozása az ügyben törvénytelen volt, és a nyomozás során több eljárási hibára is hivatkozott, így a vádlott felmentését kérte.

Az első fokon korábban eljáró bíróság az eljárást megszüntette, majd a Fővárosi Törvényszék idén februádban a bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

Az ismételt eljárásban született ítélet szóbeli indoklásában a bíróság kitért arra, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás alapján, a Nemzeti Védelmi Szolgálat csak akkor vethetett volna be fedett nyomozót az ügy felgöngyölítésébe, ha az előzetes gyanú - miszerint a vádlott valóban fegyvereket kíván vásárolni - bizonyítható. Ez a szándék viszont csak a későbbiekben nyilvánult meg konkrétan, miután a fedett nyomozó felvette a kapcsolatot a vádlottal.

A bíróság szerint a nyomozás során az sem derült ki, hogy a vádlottnak mi lett volna a célja a fegyverekkel, ezt a vádirat sem jelölte meg.

A döntést a vádlott és védője tudomásul vették, az ügyész fellebbezést jelentett be.