Rászoruló családok pénzét mutyizták el Hadházy szerint

2017.12.29. 09:23

Egy uniós program keretében kaptak segélycsomagot magyar rászoruló családok. A csomagban többek között gyümölcsök, zöldségek, felvágott és sajt volt. Azonban úgy tűnik, nem csupán a segítő szándék döntött arról, hogy melyik cégtől szerezze be a csomagokat a közbeszerzést kiíró Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Fotó: LMP Sajtó

Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő ugyanis azt állítja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó főigazgatóság programjával egy jól körülhatárolható, korábbi közbeszerzéseken is sikeresen induló csoport szakított nagyot, akik ráadásul piaci ár felett, túlárazva vállalták a segélycsomagok összeállítását. Volt, ahol más ajánlattevőket kizárták a közbeszerzési eljárásból. Hadházy említett egy olyan kiírást, amire négy ajánlat érkezett, de hármat érvénytelennek nyilvánítottak, ebből kettőt „aránytalanul alacsony ellenszolgáltatás” címén, vagyis:

túl olcsón adták volna a termékeket.

Pedig logikus lenne az olcsóbbat választani, hiszen akkor ugyanannyi pénzből több rászoruló családon tudott volna az állam segíteni. A győztes konzorcium tagjai: a Halker Kft., a Halker Mirelit Depo Kft., a Kedvenc JM Kft., a Jégszilánk Kft. és a Gastro-Hús Kft.. Hadházy szerint ezek a kartellgyanús társaságok sorra nyerik a közbeszerzéseket a Honvédelmi Minisztérium intézményeinél, a MÁV-kórháznál, több szociális gondozónál.

Ennél aljasabb csalás nincs

Hadházy Ákos szerint ez a legaljasabb korrupciós ügy, amit eddig látott.

"Éhező gyermekeket segítünk EU-pénzből, de egy sor ajánlatot kizárunk, mert túl olcsó – így ennyivel kevesebb gyermeken lehet segítseni, vagy ugyanannyi csomagba jóval kevesebb adomány jut. Afrikai banánköztársaságokban sápolja így le a helyi maffia a nemzetközi segélyeket” - idézi a Magyar Nemzet a politikust.

Az LMP társelnökének eleve ismerős volt az egyik cég neve korábbról. Állítása szerint "az utcán lépett oda hozzá" a Halker-csoport egyik dolgozója, aki felháborodott azon, hogy főnöke szerint a szociális intézmények élelmiszer-ellátását szolgáló közbeszerzéseken mindenütt ők fognak nyerni, mert a többieket ki fogják zárni. Az informátor egy táblázatot is adott Hadházynak, amelyen a cége által adott ajánlatok mellé beírta, hogy egyébként a piaci cégeknek mennyiért adják az egyes árukat. Két példa: a Zala felvágott kilogrammját 829 forintért szokták adni, de a szociális intézményeknek 1050 forintba kerül, egy kilogramm sajtkrém általában 879 forint, a közbeszerzésen 1020 forint.

A kartellgyanús társaságok mögött három debreceni személy is feltűnik: Czirbusz István és Sipos Tamás sok egyéb mellett a Közétkeztetést Pályázó Kft. és a Gastro-Hús Kft. tulajdonosai. Ráthonyi Zoltán az Alaszka Kft. tulajdonosa – és közvetve a Reál-hálózat egyik tulajdonosa is.

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az Emberi Erőforrások Minisztériumának, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.