Orvosok távoztak a miskolci szuperkórházból

2018.01.04. 08:41 Módosítva: 2018.01.04. 08:45

Több orvos elment Miskolcról, miután szuperkórházzá vonták össze a megyei és a városi kórházat, írja a Népszava. A lap szerint  sorra menesztették egyes stratégiai szakmák vezetőit, illetve olyan méltatlan helyzetbe hozták őket, hogy csak a távozás mellett dönthettek. 

A hazai gyermekegészségügy egyik bástyájának számító, korábban gyógyító, kutató és oktató munkát egyaránt végző Gyermekegészségügyi Központot például sima kórházi osztállyá fokozták le.  Ezzel a lap szerint veszélybe került a hazai gyermek-diabetológia egyik fellegvárának szakmai minősítése és továbbképzési egyetemi akkreditációja is. A központ korábbi vezetője, Barkai László a diabet.hu-n közölt nyílt levelében azt írta: nem tud egyetérteni a központ leépítésével, ahhoz a nevét nem adja és Egerben folytatja tovább klinikai munkáját.

A megyei és a városi kórházat egy éve olvasztották össze. Meglepetésre az egyesített intézmény vezetője nem a nagy megyei kórház korábbi igazgatója, a kereszténydemokrata Csiba Gábor lett, hanem Tiba Sándor, a jóval kisebb miskolci városi kórház korábbi vezetője, Tiba István fideszes országgyűlési képviselő testvére. 

A Népszava azt is írja, hogy Miskolc az ország egyik olyan utolsó nagy kórháza, ahol még nem privatizálták a radiológiát, pedig az igencsak jó befektetésnek tűnik. A Népszava tudni véli, hogy ennek nem fog gátat szabni az új igazgató.