Tarlós nem ment el a Soros elleni Fidesz-gyűlésre

DSC 7220
2018.01.12. 00:00 Módosítva: 2018.01.12. 13:43
  • A budapesti Bálnában gyűltek össze a fideszes polgármesterek, hogy megvitassák az állítólagos Soros-terv elleni harcot
  • Tarlós István nem jött el, de levélben támogatta a kezdeményezést
  • Felszólalt többek között Debrecen, Makó, Mórahalom, Szerencs és Józsefváros polgármestere is
  • A lényeg, hogy nem akarnak a fideszes polgármesterek bevándorlókat, Soros-hálozatot és betelepítést segítő irodákat, amik ellen küzdeni fognak

A hányatott sorsú, budapesti Bálnában tartja a Megyei Jogú Városok Szövetsége azt a Soros-ellenes gyűlést, amit Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere hívott össze. Szita azért hívta össze az ország fideszes polgármestereit, mert szerinte "Soros civiljei" megkezdték a betelepítés előkészületeit, és fennáll a veszélye, hogy Magyarországra is nagy számban érkeznek majd migránsok.

Az eseményen a fideszes polgármesteri elit színe-java megjelent, a kezdésig kicsit olyannak is tűnt az esemény, mint egy békés hangulatú sporttalálkozó, ahová az összegyűltek elviszik a csapataik zászlait. Rengeteg fideszes érkezett zászlórúddal és a települése zászlajával (ezt külön kérte Szita), a hangulat pedig csak fokozódott, amikor momentumosok tűntek fel a helyszínen. Berg Dánielt, a Momentum kaposvári jelöltjét biztonsági őrök vezették ki a helyszínről, akit lent több másik momentumos várt Soros-maszkokban.

Soros György, civilek, tömeges betelepítések

Az esemény közben megnyitotta Szita Károly, aki szó szerint felolvasta ugyanazt a levelet, amit már korábban kiküldött a képviselőknek, polgármestereknek és a sajtónak.  "Ellene vagyunk a tömeges betelepítésnek, ellene vagyunk a párhuzamos társadalmak kiépítésének" - mondta többek között Szita, aki már-már háborús hangulatban olvasta fel a szövegét. Szita szerint veszélyben van Magyarország, ami most még békés ország, és szeretnék, hogy az is maradjon. Ehhez fel kell lépni a kötelező betelepítési kvóta és Soros György civil irodái ellen.

Szita később felolvasta Tarlós István, Budapest polgármesterének a levelét is, aki nem tudott eljönni az eseményre. A levélben kifejezte egyetértését a találkozó célkitűzése miatt. Szerint az Unió egyes vezetői, több tagállam és a saját lakosságunk ellenére, nehezen értelmezhető indokok alapján bevándorlók extrém tömegét akarják betelepíteni többek között Magyarországra is. Összehangolt, kivülről szervezett akaratérvényesítési esetről van szó, amiben többek között a Soros által alapított szervezetek is részt vesznek Tarlós levele szerint.

Szita után a Migrációkutató Intézet igazgatója, Gallai Sándor beszélt a mai migrációs helyzetről. A Gallai által elmondott szöveg retorikájában teljesen megegyezett a Fidesz témával kapcsolatos álláspontjához, és röviden úgy lehetne összefoglalni a mondandóját, hogy a Közel-Kelet után Afrikából is jönnek a migránsok, Kelet- és Nyugat-Európa eltérően viszonyul a migrációs válsághoz, illetve már több országban is lehet érzékelni a választásoknál, hogy egyre kevésbé akarnak menekülteket Európába. Gallai arra is kitért, hogy több tucat olyan civil szervezetet pénzel Soros György, akik segítenek a menekültek Európába jutásában. Ettől függetlenül Gallai is megjegyezte, hogy ténylegesen illegális cselekményeket nem tettek ezek a szervezetek, de azért találni kétes anyagi támogatásokat a háttérben.

Szita Gallai beszédéből azt a két pontot húzta alá, hogy a következő migránsok

  • iskolázatlanok lesznek,
  • és szándékosan nem akarnak majd beilleszkedni.

Szita szerint egyértelmű, hogy vannak bevándorlást szervező irodák, akik a kevert társadalom érdekében működnek milliárdosok pénzéből. Ezért gyűltek ma össze, hogy ezt megakadályozzák.

Családaink, gyeremeink veszélyben nyugaton

Ezután Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere mesélt arról, hogy a lánya Franciaországban tanult, és annak az plébánosnak vágták el korábban terroristák a torkát, aki abban a templomban volt, ahová a lánya is járt. Koncz kijelentette, hogy nem akar olyat, hogy a lánya másodrangú állampolgár legyen azért, mert nő, és a két fiáról sem akarja, hogy másodrangúak legyenek csak azért, mert nem muzulmánok. "Nálunk még ki lehet menni az utcára akár miniszoknyában is" - mondta Koncz azzal kapcsolatban, hogy nálunk még biztonságban vannak az emberek az utcán.

Szita Kocsis Mátét úgy konferálta fel, mint aki már átesett a tűzkeresztségen, amikor a menekültek a Keleti Pályaudvaron ragadtak. Józsefváros polgármestere szerint ma Budapest Európa egyik legbiztonságosabb nagyvárosa, és nem kívánunk a jövőben sem terrorfenyegetettségben élni. Kocsis szerint azért Budapest Európa egyik legbiztonságosabb országa (ez így hangzott el), mert Orbán Viktor az első között reagált a migrációs válságra. Ezután a Soros György honlapján található szövegre hivatkozott, miszerint az oldalon fent van a tényleges Soros-terv szövege. "A valóság tagadása nem jelenthet sikert" - mondta, majd kitért arra, hogy a ma tüntető civilek egyike a korábbi MSZP-s polgármester felesége volt, akik szerinte az SZDSZ-szel lerabolták Józsefvárost. "Joggal tartanak önök, polgármesterek attól, hogy ezek megjelennek a önök településein is" - mondta a civilekkel kapcsolatban. Ezután felhozta még, hogy annak idején a menekültek teljesen tönkretették a VIII. kerületi II. János Pál pápa teret, de ennek ellenére őt jelentette fel a szerinte Soros-féle Helsinki Bizottság, amiért uszító hangnemben beszélt a menekültekről. Kocsis kitért még arra, hogy a saját kerületében is vannak Soros-szervetek, aminek a tagjait egykori MSZP-sek alkotják.

Az álcivilek liberális politikai ambíciókat dédelgetnek.

Zárásként Szerencs polgármesteréhez hasonlóan Kocsis is a saját gyermekeinek és családjának védelmét hozta fel azzal kapcsolatban, hogy miért állnak be Szita kezdeményezése mögé.

Biztonság, nyugalom, a kormány győzelme

A következő felszólaló Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere volt. "Feladatunk, hogy megőrizzük városaink falvaink biztonságát és nyugalmat" - kezdte ugyanazzal a mantrával Cser-Palkovics is, mint eddig minden felszólaló. Cser-Palkovics szerint az Unió bevándorláspolitikája megegyezik a Soros-tervvel, és a jövőben újabb tömeges migrációt hozhat Európába. "Csak kizárólag a jelenlegi kormány képes megvédeni az ország biztonságát" - mondja Cser-Palkovics és hozzáteszi, hogy a mostani választást is azon múlik, hogy az országot védő Orbán Viktor nyer, vagy a migrációt támogató ellenzék.

Mórahalom polgármester, Nógrádi Zoltán is felszólalt. Nógrádi elmondta, hogy a magyar-szerb határon található településnek teljesen tönkretette a mindennapjait a bevándorlás, és ez az egész jelenség egy modernkori népvándorlás már. Állítása szerint naponta több tonna szemetet kellett elszállítaniuk a migránsok miatt a közterületekről és mások udvarából, kertjéből. "A kerítés nekünk úgy jött, mint egy falat kenyér az éhezőnek" - dícséri a kormány politikáját Nógrádi, aki szerint a kerítéstől kezdődően kezdtek el hinni abban, hogy az életük ismét normális lehet. "Azt remélem, hogy nem leszünk kitéve olyan hatásnak, amit kénytelenek voltunk 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban elszenvedni". Nógrádi beszédét követte az eddigi legnagyobb taps.

Szent Istvántól Orbán Viktorig

Az első női megszólaló Farkas Éva, Makó polgármestere, akitől Szita arra volt kíváncsi, hogy mit érzett, amikor a ma többször is említett, nyugati híradásokkal először találkozott. Szerinte a kötelező betelepítési kvóta elutasítása nem politikai kérdés, hanem az ország biztonságának kérdése, majd egészen Szent Istvánig ment vissza a magyarsággal kapcsolatban. "Európa kapuin beáramló illegális bevándorlók nem tisztelik a kultúránkat, a vallásunkat, az értékeinket. Ezt tapasztaljuk mi, a déli határvidéken" - mondja Farkas, majd hozzáteszi még, hogy folyamatosan nő az illegális határátlépők száma, ami pont ellent mond annak, amit korábban a Migrációkutató Intézet igazgatója modott, miszerint kifejezetten csökkent ez a szám. Farkas arról is beszélt, hogy a magyar települések nem akarnak betelepítést szervező irodákat, mert ezek a nők biztonságát is veszélyeztetik. "Mióta a bevándorlás megkezdődött ugrásszerűen nőtt a nők elleni erőszakok száma nem csak nálunk és Európában, de a déli országrészen is." - mondja Farkas, hogy a nők elleni zaklatások számának emelkedése és a bevándorlás szerinte összefügg. "Szeretnének a migránsoknak gyereket szülni? Ébredj Európa! Milyen világ vár így Európára?" - szólt Makó polgármestere Európa nőihez.

Farkas Éva, Makó polgármestere
Farkas Éva, Makó polgármestere
Fotó: Bődey János

Szent István király Magyarországa és a Soros-terv között kell választanunk

- tért vissza ismét Szent Istvánhoz Farkas Éva, majd befejezte a beszédét.

Végül felszólalt még Papp László, Debrecen polgármestere, aki a debreceni menekültszállóról mondta, hogy olyan állapotok voltak ott egy eltűntnek hitt Korán vagy éppen 100 eurós miatt, hogy az állandó zavargások miatt élhetetlenné vált az a városrész Debrecenben. Éppen ezért köszönte meg Papp Orbán Viktornak és a kormánynak, hogy bezárták a debreceni menekültállomást, mert azóta és ennek köszönhetően gyárak épülnek, munkahelyek ezrei jöttek létre és Debrecen azóta az egyik legbiztonságosabb megyeszékhely Magyarországon. Papp a végül még hozzátette, hogy Soros külön figyelmet szentel Debrecennek a saját álcivil szervezeteivel, de ennek nem engednek majd teret. Végül úgy zárta, hogy

Hajrá Magyarország, hajrá Orbán Viktor!

Dr. Papp László Debrecen polgármestere
Dr. Papp László Debrecen polgármestere
Fotó: Bődey János

Szita Károly végül annyival zárta még, hogy mit nem akarnak a fideszes polgármesterek és általában a magyar emberek, gyermekek, családok, unokák, városaink, falvaink, de ez a rész viszonylag könnyen összefoglalható. Nem akarnak:

  • bevándorlókat,
  • Soros-hálózatot,
  • átnevezni a karácsonyt,
  • önkormányzati lakásokba migránsokat,
  • kötelező betelepítési kvótát,
  • Magyarországot, mint bevándorlóországot.

Végül felkért minden polgármestert egy olyan önkormányzati állásfoglalás kiadásában, amiben elítélik a Soros-hálózat szervezeteit, és ezt egy külön felszólítás után kézfeltétellel meg is szavazták.

(Borítókép: Résztvevők érkeznek a Megyei Jogú Városok Szövetségének Soros-terv elleni gyűlésére a budapesti Bálnába. Fotó: Bődey János/Index)