Mellárnak adta az MSZP pécsi választókerületét

2018.01.16. 19:35 Módosítva: 2018.04.04. 14:10

Átengedte választókerületét a függetlenként induló Mellár Tamásnak az MSZP frakcióvezetője – a pécsi közgazdászprofesszornak így érdemi esélye van, hogy behúzzon egy erősen billegő választókerületet, írja a Nepszava.hu

A pécsi közgazdászprofesszor, a KSH volt elnöke. A Fidesz színeiben szerzett mandátumot 2006-ban a pécsi közgyűlésben, egy évvel később mandátumáról lemondott. Fokozatosan egyre hangosabb kritikusává vált a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájának.

A szocialista Tóth Bertalan egyúttal Baranya másik választókerületében Vas Pétert, Szigetvár független polgármesterét ajánlotta jelöltnek. 

Így a dél-dunántúli megyében nem áll a választási startvonalhoz szocialista politikus, ugyanis az MSZP és a DK választási megállapodása szerint Baranya harmadik és negyedik választókerülete a Demokratikus Koalíciónak dukál, írja a lap.

Frissítés: szerdán a DK-Szolidaritás az MSZP-vel kötött együttműködés alapján közölte, egyetért Mellár indításával.

Frissítés2: az Együtt is visszalépteti a jelöltjét Mellár javára.