Öt és fél évet kapott a részegen lövöldöző rendőrtiszt

2018.02.06. 11:51 Módosítva: 2018.02.06. 11:53

Emberölés kísérletéért és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt első fokon öt és fél évet kapott kedden délelőtt a Csepelen lövöldöző rendőr – tudta meg a 24.hu.

A férfi hat év közügyektől és ugyanennyi fegyvertől való eltiltást is kapott, a bíróság pedig egyúttal elrendelte az előzetes letartóztatását is.

A férfi még 2016 decemberében lőtt rá szóváltást követően egy csepeli társasház házkezelőjének alkalmazottjára, az ügyészség pedig 2017-ben emelt ellene vádat ebben, illetve egy másik ügyben is, ahol szintén ittas állapotban a társasház pincéjében dolgozó két férfit fenyegetett meg életveszélyesen, hogy fejezzék be a fúrást, mivel őt az zavarja.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport