Babócsai bálon balhézó volt rendőr ellen emeltek vádat

2018.04.04. 10:35

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy volt rendőr és három társával szemben, mert tavaly nyáron összevertek egy férfit. 

A balhé még 2017 augusztusában történt, amikor a szolgálaton kívüli volt rendőr, az édesapja, és két másik ismerőse társaságában összetalálkoztak a sértettel a bálnak otthont adó helyiség előtt.  A volt rendőr édesapjának már volt némi összezördülése a sértettel korábban, de előbb csak összeszólaltak vele, és úgy tűnt, hogy a helyzet békésen rendeződik.

Néhány perccel később azonban a négyfős társaság a sértettre támadt, akit a vendéglátóhely előtti járdaszakaszon kezdtek el ütni-rúgni. A vádlottak a sértett segítségére siető ismerősöket is megfenyegették, illetve ellökték.

A sértett bántalmazás miatt testszerte könnyű sérüléseket szenvedett, de végül el tudott menekülni a helyszínről, és egy közeli utcában várta be a rendőröket.   Az ügyészség a négy vádlottal szemben vfelfüggesztett börtön kiszabását indítványozta. A volt rendőr vádlott szolgálati viszonya 2017 szeptemberében az esettől függetlenül lemondással szűnt meg.