Hamarosan a távolból is lehet tanúskodni minden magyar bíróságon

2018.05.24. 13:19 Módosítva: 2018.05.24. 13:19

Az Egri Törvényszék felújított épületében mutatták be azt a távmeghallgatási rendszert, amely augusztus végéig az egész országban kiépül, írja az MTI.

A nyár végéig országszerte 72 tárgyalótermet, a büntetés-végrehajtási épületekben pedig 39 helyiséget szerelnek fel a távmeghallgatáshoz szükséges eszközökkel. A tanúknak vagy a vádlottaknak így nem kell mindig megjelenniük a bíróság előtt, a kihallgatások olcsóbbak lesznek, nem kell minden résztvevőnek útiköltséget fizetni vagy kíséretet biztosítani. 

A videó-kommunikációs infrastruktúra (VIKI) elnevezésű rendszerrel a tárgyalóteremben lévők  két nagyméretű monitoron  valós időben  láthatják és hallhatják azokat a tanúkat vagy vádlottakat, akik nem a helyszínen vannak. A  bíró egy könnyen kezelhető vezérlőegység és egy dokumentumkamera segítségével vezeti az eljárást. A bíró előtt ezen kívül egy harmadik monitor is lesz, amelyet csak ő lát, így azon védett személyek is meghallgathatók. A rendszer alkalmas a kép- és a hang technikai torzítására is.

A rendszer első három működőképes végpontja az Egri Törvényszéken épült ki, pénteken már "élesben" is alkalmazni fogják, mondta Schmidt Péter, a törvényszék büntető kollégiumának vezetője. Az év végéig minden magyar bíróságon lesz ilyen rendszer, és belátható időn belül megoldják a hang és képrögzítést is.

A rendszer bevezetését az utazási költségek csökkentése és az eljárások felgyorsítása mellett a  július elsején hatályba lévő új büntetőeljárási törvény előírásai indokolják.

A Közigazgatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) kiemelt elemeként megvalósuló fejlesztés a teljes közigazgatást érinti és 3 milliárd forintba kerül.