Visszatért Magyarországra A MEDVE!

2018.06.16. 13:41

Pénteken írtuk meg, hogy megszabadult a nyomkövető nyakörvtől az a szlovák-magyar határ mellett szerdán elengedett medve (MEDVE), amelyik az elmúlt hetekben bejárta az országot. A szabadon engedése előtt a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságban egyedi azonosításra alkalmas eszközökkel látták el az állatot, ezek közül az egyik egy nyomkövető nyakörv volt.

A medvén már nincs rajta a nyomkövető, de a nyomait figyelemmel kísérik a két nemzeti park igazgatóság szakemberei és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai, írtuk pénteken, és lám, szombatra elő is került, fel is bukkant a medve. De nem Szlovákia felé indult a jelek szerint, hanem vissza Magyarországra, több felvétel is készült róla a Borsod megyei Sajókeresztúron.

A medvét Sándorfalvánál fogták el múlt péntek este, miután többször megpróbált bemenni a településre, azután a Szegedi Vadasparkban lakott. A májusban Szlovákia felől érkező MEDVE több száz kilométert tett meg az országban, néhány kilométerre megközelítette a déli határt, de végül nem derülhetett ki, hogy mit kezdett volna a kerítéssel, vagy hogy a Tiszán úszott volna át Szerbiába, esetleg az utolsó pillanatban a román határ felé vette volna az irányt, hiszen Sándorfalvánál befogták.

A medve útjáról természetesen folyamatosan beszámolunk, lássuk, most meddig jut el, eléri-e a déli határt, vagy valami egészen meglepő útvonalat választ.

Hoppá, nem várt fordulat 2018.06.17-én: Ez a medve nem az a medve. Újabb információk ebben a frissebb cikkünkben.