Nem mehettek a borsodi cigány gyerekek a keresztény cserkészek táborába

2018.07.11. 09:48 Módosítva: 2018.07.11. 14:54

Van egy iskola Borsodban, ami azt a célt tűzte ki, hogy olyan hátrányos helyzetű, többnyire roma származású diákot is eljuttat az érettségiig, akiknek erre a hagyományos oktatási rendszerben minimális esélye lenne. A sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola azért, hogy ebből a szegénységbe zárt világból ki tudjanak törni a fiatalok, próbál minél több programot szervezni nekik, akár Magyarországon, akár a határon túl is. 

Az iskola a Magyar Cserkészszövetségben is lehetőséget látott, el is jártak az elmúlt években a szervezet programjaira, és a kitűzött cél az volt, saját cserkészmozgalmuk lehessen. Ám végül kicsit szomorúra sikeredett a projekt. Az történt ugyanis a 168 Óra cikke szerint, hogy mivel a hivatalos cserkészcsapattá alakulás egyik feltétele, hogy az alakuló csapat tagjai együtt táborozzanak a hivatalos cserkészekkel, és a táborban vezetőképzésben is részt vegyenek, akiknek kell, tehát ezért befizette az iskola a diákokat egy ilyen táborba.

Az iskola igazgatója a lapnak azonban azt mondta, amikor a cserkészeknek leesett, hogy a táborozók között roma fiatalok is lennének, azonnal vissza akarták küldeni a pénzt, indoklásukban pedig "össze-vissza magyarázkodtak". A pénzt inkább nem vették vissza, mert azt gondolták, majd egy másik táborba elmehetnek, azonban sorra jött az elutasítás, mondván, „ez a tábor bensőséges lesz, csak a mieinknek szerveződik.”

Az országos vezetőséget hiába kérleltük, hogy a borsodiak helyett vállalják el a gyerekeinket más megyék táboraiban. Kétszer is fogadtak bennünket irodájukban az elmúlt télen, de csak arról beszéltek, hogy sem származásunk, sem hitünk alapján nem illünk a magyar keresztény cserkészek közé

- idézi a lap az igazgatót, aki azt mondja, próbálták rábeszélni őket, hogy keressenek maguknak olyan szervezetet,

"amelynek szervezeti kultúrájába jobban beleférünk".

Azt mondja az iskola igazgatója, hogy szerencsére a francia cserkészek cserkésztábort szerveztek hozzájuk, így ilyenkor egy kicsit ők is cserkészek lehetnek, de máskor nem, mert

"a cserkész név használatát közben megtagadta tőlünk a Magyar Cserkészszövetség, arra hivatkozva, hogy honlapunkon hírt adtunk a meghiúsult Borsod megyei táborozásról."

Tehát a cserkészszövetség megtagadta tőlük a táborozás lehetőségét, majd amikor erről hírt adtak, még a név használatát is megtagadták tőlük.

Frissítés 13 órakor: A Magyar Cserkészszövetség Országos Elnöksége közleményt adott ki az ügyben, amiben cáfolják, hogy kirekesztő megjegyzést tettek volna. Mint írják, a szövetség és az Ábédkár iskola kapcsolata több évre tekint vissza, az önálló cserkészcsapatról többször egyeztettek Derdák Tiborral.

Az egyeztetések eredményeként a Magyar Cserkészszövetség jelezte, hogy voltak fenntartásai egy kizárólag romákból álló cserkészcsapattal kapcsolatban - hiszen elsősorban az integrált oktatásban hisz-, azonban az Alapszabálynak megfelelően nyitott mindenkire, aki elfogadja a cserkészet elveit és értékeit. Mivel a későbbiekben nem az Alapszabálynak megfelelően jártak el a közösség szervezői, ezért a Magyar Cserkészszövetség országos elnöksége levélben tájékoztatta az illetékeseket döntéséről. A levelet csatoljuk. A Magyar Cserkészszövetség a tábori befizetéssel kapcsolatos ügyet kivizsgálja, kirekesztő megjegyzést a Magyar Cserkészszövetség Országos Elnöksége nem tett.

A szövetség linkelt a közleményéhez egy idén februári keltezésű levelet, amit a szövetség küldött az iskola vezetőjének. A teljes levelet ide kattintva tudja elolvasni. Ebben azt írják, hogy amellett, hogy vannak fenntartásaik egy kizárólag romákból álló cserkészcsapattal kapcsolatban, jól haladtak a megbeszélések, de végül egy, az iskola oldalán megjelent tábori beszámoló cikk hangvétele, és sértő állításai miatt végleg elálltak az önálló egyesület engedélyezésétől, illetve a cserkész név használatától is eltiltották az iskolát. 

A sérelmezett beszámolóban a franciák által megszervezett cserkésztáborról írtak, és abban olyan megállapítások is voltak, hogy "a magyar cserkészmozgalom- a legtöbb más cserkészmozgalomhoz hasonlóan- a jobboldali és a jobboldali politikával egyetértő egyházi mozgalmak hatása alá került. A magyarországi nacionalista mozgalmak- nem különbözve ezzel Kelet-Európa legtöbb más nacionalista mozgalmától- át vannak itatva cigányellenességgel". 

Az időrendiség pedig nagyjából úgy néz ki a 168 Óra cikke, a cserkészszövetség levelének dátuma, és a kifogásolt cikk dátumát figyelem véve, hogy: 2014 óta részt vesznek különböző cserkészszövetségi programokon. Aztán 2017-ben, amikor szerettek volna részt venni egy táborban - ami feltétele a saját cserkészcsapat alakításának -, hosszú egyeztetés után végül egyetlen táborba sem jutottak el ezek a cigány fiatalok, mindenhonnan visszautasítást kaptak. Végül 2017 végén megtartották a franciák segítségével, azokkal közösen a saját táborukat, majd októberben megszületett ez a kifogásolt bejegyzés, beszámoló. Az egyesület pedig végül 2018 elején erre az októberi bejegyzésre hivatkozva zárta rövidre, az egyébként hosszú ideje zajló próbálkozást, egyeztetést.

A februári keltezésű levélben egyébként a cserkészszövetség hozzáteszi, hogy nagyon értékesnek tartják a roma integráció területén végzett munkáját az iskolának, és bármilyen egyéb, módszertani anyagot, vagy tapasztalatot szívesen átadnak.