Kampányfőnöke sem volt a józsefvárosi időközi civil jelöltjének

2018.09.18. 16:33

Győri Péter, aki a józsefvárosi időközi polgármester-választáson nagy különbséggel maradt alul a fideszes jelölttel szemben, hosszú Facebook-posztban osztotta meg kampánya tanulságait. Részletesen leírja, hogy működik a Fidesz olajozott kampánygépezete, majd rátér arra, milyen kampányt folytattak az ellenzéki pártok a VIII. kerületben. 

Nem volt programja a pártoknak

Győri azt állítja, hogy két hónappal a választás előtt vállalta a jelöltséget, ebben az időpontban két hét volt addig, amíg a pártok elkezdhették gyűjteni az ajánló ívek aláírása. A civil jelölt szerint egyszerűen nem volt senki más, aki vállalta volna a feladatot. 

A támogató szervezetek egyike sem rendelkezett programmal, semmilyen programszerű javaslattal nem álltak elő – a jelölt a maga által képviselt programot nyújthatta

- olvasható a posztban. Győri ezután hozzáteszi, hogy annyira hiányos volt a támogató szervezetek aktivista hálózata, hogy ezen a saját kapcsolati hálója lényegesen javítani tudott. "Számos lényeges kampány-szervezési, -menedzselési és koordinációs feladat elvégzése végül is a jelöltre hárult". 

Mindenki önkéntes volt

Győri szerint nem volt egy olyan ember, aki összefogta volna a kampányát, ami azért is érdekes, mert egy több párt által támogatott jelölt esetén mi sem tűnik természetesebbnek. Politikai kampányhoz képest az is döbbenetes állítás, hogy Győri kampányában "mindenki önkéntesként, ingyen, szabadideje terhére, lelkesedésből elhivatottságból vett részt". 

De maguk az alaprutinok is hiányoztak ehhez (a megbeszélések időpontjának, témáinak előzetes kitűzése, a témákban kompetensek meghívása, a megbeszélések szakszerű levezetése, emlékeztető készítése felelősökkel, a vállalt feladatok teljesítése, egyáltalán, bármely elvégzendő feladat jó minőségben történő megcsinálása).

Győri Péter
Győri Péter
Fotó: gyoripeter.folytatjuk / Facebook

Az ellenzéki jelölt hozzátette, hogy nem volt konszenzusos platform a kampánystáb kommunikációjára, így az ezer felé töredezett. "Mindez természetesen rontotta a részt vevők munkájának hatékonyságát, célirányosságát, hangulatát, miközben folyamatos túlmunkát is okozott a nem jól megszervezett résztvevők számára."

A teljes poszt itt olvasható.