Egy Balog Zoltán-idézetet véstek kőbe Luther és Kálvin szobra mellé

BJASZ20180717002
2018.09.27. 08:00 Módosítva: 2018.09.27. 10:36

Egy Balog Zoltántól származó idézetet véstek kőbe a reformáció 500. évfordulója alkalmából tavaly átadott szoborcsoportnál a 16. kerületben, írja a Népszava

Sashalom és Rákosszentmihály határán tavaly építették meg Közép-Európa legnagyobb reformáció-emlékhelyét. A korábban elhanyagolt, 12 ezer négyzetméteres területet parkosították, a Reformátorok terének elnevezett helyen kilátó és kávéház is épült. A szoborállítást Szatmáry Kristóf fideszes képviselő kezdeményezte. Az erre létrehozott alapítvány 81 millió forintot kapott a Magyar Nemzeti Banktól  

A tavalyi alapkőletételen Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mondott beszédet. Beszédének egy részletét ezután kőbe vésték Luther Márton, Kálvin János és  Bocskai István szobra mellé a kompozíció fókuszában lévő gömb alakú mini szökőkút kávájára:

Tartsd meg a hitet, újítsd meg és erősítsd meg a hitet, és akkor ez a hit megtart téged

- így szól a most már örökérvényű Balog Zoltán-idézet.

Az idézet feltüntetése a szoborcsoportot készítő  R. Törley Mária döntése volt, írja a lap. A magát  katolikus szobrászművésznek valló alkotó azt mondta: a tavaly nyári alapkőletételkor annyira megtetszett neki Balog Zoltán gondolata, hogy elhatározta, ez lesz a kompozíció középpontjában. A nevet tudatosan csak most vésték oda a szöveg mellé, mindenképpen meg akarták várni ugyanis, hogy Balog Zoltán már semmilyen állami megbízatást ne viseljen

Balog Zoltán a Népszavának azt mondta: R. Törley Mária engedélyt kért tőle az idézet használatára, neki pedig nagyon megtisztelő volt a felkérés.

Frissítés : Cikkünk megjelenése után írt egy kerületi lakos, aki idén június 8-án fotózta le a szoborcsoportot, amelyen már akkor olvasható volt Balog Zoltán neve. Balog akkor már nem volt miniszter, de még állami hivatalt viselt, hiszen a kormányfő májusban romaügyi miniszterelnöki biztosnak nevezte ki. Neve most is szerepel a Miniszterelnökség honlapján. Balog Zoltán szeptember közepén jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról, mert  egyháza és gyülekezete visszahívta a lelkészi szolgálatba.

image1.PNG
Fotó: Olvasónk: Dr. Lendvai Szabolcs / Index

(Borítókép: A  XVI. kerületben fekvő  Reformátorok tere, a szoborcsoport közepén látható az idézet - fotó:  Jászai Csaba / MTI)