Többet költ az állam a külföldi diákok támogatására, mint a magyarokra

2018.10.18. 10:32

A magyar kormány 5,5 milliárddal támogatta a nálunk tanuló, nagyjából ötezer külföldi diák tanulmányait a 2017/2018-as őszi féléven a Stipendium Hungaricum ösztöndíj keretében, írja a G7.hu. Ez egyébként az itt tanuló külföldi diákok hatoda. 

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal nálunk tanuló diákok tandíját a magyar állam állja, de emellett ingyenes kollégiumi ellátást is kapnak, vagy havi 40 ezer forintos lakhatási támogatást választhatnak. A megélhetési költségekre is kapnak havi 40 ezer forintot, ingyenes egészségügyi biztosításhoz is jutnak, és kapnak kiegészítő, évi 65 ezer forintos egészségügyi biztosítást is.

A lap úgy kalkulálta, egy diák így 1,8 millióba kerülhet évente, és a jelenlegi ösztöndíjas szám alapján 10 milliárd forintnál is többe kerülhet idén a Stipendium Hungaricum program. Ez azért jelentős tétel, mert a 2018-as költségvetési törvény szerint a kormány az az egyetemek és főiskolákra 306 milliárdot költenek. 

Egy magyar diákra 230-800 ezer forintot szán a magyar állam évente, vagyis átlagosan évi körülbelül 0,5 millió forintot, míg a harmadik országból érkező ösztöndíjasokra a lap számításai szerint 1,8 milliót.

A legtöbben egyébként Pakisztánból, Szíriából, Jordániából és Nigériából jelentkeztek a helyekre. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?