Volner: A magánélet feliratú fazék fedőjéről leveszem a kezem

DSC 4217
2018.10.18. 11:42

A Jobbikból a héten távozó Volner János külön Facebook-posztban és nyilatkozatban is reagált Sneider Tamás Jobbik-elnök Indexnek adott interjújára.

Sajnálom, hogy Sneider Tamás a vele készült friss interjúban lement kutyába, és a magánéletemet tette hazug állításokkal céltáblává.

Sneider azt mondta, hogy nem lepte meg Volner János "nem kurvának álltam"-levele. Nyár óta számított Volner lépésére, amely mögött szerinte személyes okok állnak. Volner szerinte azért támadja a Jobbikot, mert nem lehetett a párt EP-listavezetője, ráadásul a szeretője a Toroczkai-féle Mi Hazánk mozgalmat támogatja.

Volner az EP-listás ambícióira azt mondta, hogy Sneider próbálta "lekenyerezni" a magas fizetéssel járó EP-képviselőség ígéretével - "amint látható, sikertelenül". "Ezt az állításomat értelemszerűen a bíróság előtt is tudom bizonyítani, szóval ha Sneider bukni szeretne egy pert, felőlem kezdhetjük" - mondta Volner.

A magánéleti célzásra pedig - amelynek tartalmát Volner nem tagadta - azt mondta az Indexnek:

Sneider ezzel átlépett egy határt. A magánélet feliratú fazék fedőjéről leveszem a kezem.

Megkérdeztük, hogy ez azt jelenti, hogy a jobbikosok magánéletéről fog információkat nyilvánosságra hozni. Volner úgy válaszolt, hogy nem fog senkit bántani, ő nem fog meccsekbe beszállni, de "nem fogom visszatartani erőnek erejével az igazságot, és azokat az embereket, akik nyilvánosságra akarják hozni. Derüljön ki minden! Kemény lesz! Nagyon."

Volner azt mondta, hogy Sneidernek felajánlotta a kizárása után, hogy fejezzék be a nyilvános üzengetést, de ezt a Jobbik elnöke a jelek szerint nem tartja be. Volner a Facebook-oldalára feltöltött egy képet is, amelyen az szerepel: "Semmi különös: Sneider ismét hazudik".

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Volner: A magánélet feliratú fazék fedőjéről leveszem a kezem

A Jobbik elnöke lement kutyába! Volner János szerint ki fog derülni az igazság magánéleti dolgokról, és kemény lesz.

47 · Oct 18, 2018 11:42am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

(Borítókép: Volner János nyilatkozik a sajtónak, hogy kilép a Jobbikból 2018. október 16-án. Fotó: Bődey János / Index)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?