Momentum: Németh Szilárd is medencére költi a lakáskassza-megtakarítását?

2018.10.19. 11:48

A Momentum összegyűjtötte azokat a Fidesz-KDNP-s képviselőket, akik lakás-takarékpénztári megtakarítással rendelkeznek. A párt a Facebook-oldalán felteszi a kérdést:

vajon az országgyűlési képviselők is medencére és szaunára költötték a lakástakarék-pénztárhoz kapcsolódó állami támogatást?.

A Momentum ezzel arra céloz, hogy a javaslatot benyújtó fideszes Bánki Erik azzal indokolta az ltp-konstrukció villámgyors megszüntetését, hogy "a megtakarítást a futamidő végén akár medence vagy szauna építésére is fel lehet használni".

A Momentum a nyilvánosan elérhető képviselői vagyonnyilatkozatokból mazsolázta ki az adatokat. Lehetnek persze még érintettek, de a lista szerint rendelkezik lakáskassza-megtakarítással például Böröcz László, Fónagy János, Németh Szilárd, Révész Máriusz és Szatmáry Kristóf. (Természetesen a meglévő megtakarításokra nem vonatkozik a törvény, csak új szerződést nem lehet kötni.)

A Jobbik is népszavazást kezdeményez

A Momentum már bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez az ltp-s állami támogatás visszaállításáért, és most pont ugyanezt jelentette be a Jobbik. Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök közleménye szerint "a kormányzat arcátlan módon szüntette meg a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását, ily módon fiatalok és idősebbek tízezreit zárta ki az otthonteremtést segítő lehetőségek közül, hiszen a legtöbben nem tudják igénybe venni a CSOK még mindig szigorú rendszerét."

Ezért a Jobbik törvényjavaslatban követeli az eredeti állapot helyreállítását, "ám mivel a parlament probléma-megoldó erejének a Fidesz-KDNP egyértelmű fékezőjévé vált, a lakástakarék megtartását célzó népszavazási kezdeményezéssel élünk, amelyre vonatkozó kérdésünket el is juttattuk a Nemzeti Választási Bizottsághoz."

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?