Meghosszabbították a gyorséttermi erőszakkal gyanúsított afgán férfi letartóztatását

2018.12.12. 16:00

A Budai Központi Kerületi Bíróság két hónappal meghosszabbította annak az afgán férfinak a letartóztatását, akit többek között azzal gyanúsítanak, hogy 2018 szeptemberében egy gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, írja közleményében a Fővárosi Törvényszék. A férfit nem sokkal később Ausztriában kapták el, bő egy hónapja hozták Magyarországra, majdtartóztatták le.

A közlemény szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018 júniusában két alkalommal szeméremsértő módon viselkedett a nyílt utcán két nővel szemben, valamint 2018 szeptemberében egy gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt.

Az ügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.

Ami a szökést illeti, ott az az érv, hogy a férfi a bűncselekmény elkövetése után is elmenekült az országból, itt családi, rokoni kapcsolatokkal nem rendelkezik, országhoz való kötődése nincs. Ami pedig a bűnismétlést, ott azt mondják a hatóságok, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű ugyan, de vele szemben 2018 júniusa és szeptembere között hasonló jellegű bűncselekmények miatt három büntetőeljárás is indult, ezért megalapozottan feltehető hogy megint hasonlót tenne.

A törvényszék azt is írta, a letartóztatás elrendelése óta nem változott meg az, hogy mivel gyanúsítják a férfit, azaz "a megalapozott gyanú nem gyengült."

A végzés nem jogerős.