Rajtakaptak a rendőrök két reptéri fosztogatót

2018.12.20. 10:52

Egy csomagot akart kifosztani két reptéri rakodómunkás, akiket a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság emberei kaptak rajta szerdán. 

A közlemény szerint a munkások éppen az esti a londoni járat rakodását végezték, amikor az egyikük kinyitott egy poggyászként feladott bőröndöt, és addig kutatott, amíg talált egy borítékot, amit feltépett. Összesen 150 ezer forint értékű valutát talált benne, ezért a bőröndöt félretette, hogy később a pénzt elrakhassa, eközben a gép rakterének ajtajánál társa figyelt, hogy biztosítsa a terepet. 

A kifosztást végül a nyomozók közbelépése hiúsította meg: a két férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A bőröndben egyébként a készpénzen túl egy luxuskaróra is volt, így a veszélyeztetett érték több mint 350 ezer forint.

A rendőrség azt tanácsolja a légi közlekedést választó utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak a feladott poggyászukban. Az értéktárgyaikat akár az utolsó pillanatban is vegyék ki a csomagjukból, ha kiderül, hogy azt a repülőgép rakterében fogják elhelyezni.