A Tesco biztonsági őre elvette a Momentum ajánlóíveit, és elszaladt velük

2018.02.20. 14:46

Rögtön a választási ajánlásgyűjtés első napján történt kis atrocitás a Momentum aktivistáival. A párt keddi közleménye szerint hétfőn

a kalocsai Tesco biztonsági őre az áruház parkolójában pultozó aktivistáktól elvette az ajánlóíveket, és elszaladt velük.

Az eltűnt íveket csak kis idő elteltével szolgáltatták vissza.

A Momentum szerint "az ajánlóívek elvétele korlátozza a választás tisztességességét, és akadályozza a pártot az ajánlásgyűjtésben - egy biztonsági őrnek pedig a vagyonvédelem a munkája, nem az önbíráskodás". Az áruház a Momentum szerint "megsértette a tisztességes választás alapelvét és akadályozta a pártot az ajánlásgyűjtésben", ezért a párt kifogást nyújt be a Nemzeti Választási Bizottságnál. Az ívek elvétele bűncselekmény, ezért feljelentést is tesznek.

Jelenleg is jogvita van azon, hogy egyáltalán gyűjthet-e egy párt az áruház parkolójában. Az áruházak parkolója ugyanis közforgalomnak átadott magánterület, vagyis elvileg engedély kellene mindenféle tevékenységhez. A tavalyi nolimpiás aláírásgyűjtésnél már vitába került a Momentum a Tescóval, akkor az NVB, majd a Kúria is kimondta (itt olvasható a Kúria határozata), hogy a népszavazáshoz való alapjog miatt nem lehet korlátozni a tulajdonjog szabadságát. A Momentum az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordult, a testület azonban még nem döntött.

De a Kúria értelmezése szerint egy tulajdonos, ez esetben a Tesco igenis megmondhatja, hogy nem folyhat politikai tevékenység a saját területén. Ha az NVB elé kerül az ügy, feltehetően ugyanez lesz az álláspontja. Más kérdés persze, hogy a biztonsági őr akkor sem veheti és viheti el az íveket az aktivistáktól.

A Tesco semmilyen pártot nem akar látni a parkolóban, de elnézést kér

A Tesco azt írta az Indexnek, hogy az áruházlánc politikailag semleges vállalatként működik, "ezért semmilyen, politikusok vagy pártok által szervezett kampányban, eseményen és aláírásgyűjtésben nem vesz részt. Kommunikációs stratégiánk értelmében, áruházainkban és parkolóinkban semmilyen politikai pártnak vagy szervezetnek nem biztosítunk kitelepülési/szórólapozási/aláírásgyűjtési lehetőséget."

A tiszta jogi helyzet megteremtése érdekében a Tescót képviselő kereskedelmi szövetség korábban állásfoglalást kért a Nemzeti Választási Irodától. "Mind az NVI, mind pedig az NVI állásfoglalást követően a Kúria jogerős állásfoglalásban mondta ki, hogy a magántulajdonban lévő áruházi parkolókban, mint közforgalom számára nyitott magánterületen, politikai célú aláírásgyűjtés nem folytatható előzetes engedély, megállapodás vagy egyéb jogcím hiányában." A Tesco pedig semmilyen aláírásgyűjtésre nem adott és nem ad engedélyt.

A konkrét, kalocsai esettel kapcsolatban a Tesco azt írta:

a biztonsági őr valóban elvette az ajánlásgyűjtő íveket az engedéllyel nem rendelkező aláírásgyűjtőktől, majd azokat a helyszínre érkező ügyeletes vezető kb. 3 perc múlva visszaadta az aktivistáknak.

A Tesco az eset körülményeit haladéktalanul kivizsgálja és megteszi a szükséges intézkedéseket. "Ezzel párhuzamosan minden biztonsági őr és áruházi vezető újra megkapja a szükséges tájékoztatást arról, hogy az ilyen és hasonló helyzetekben hogyan kell eljárniuk, mit tehetnek és mit nem."

A Tesco a konkrét kalocsai esetért (az ajánlásgyűjtő ívek elvétele) elnézést kér az érintettetektől és az eset kivizsgálásában együttműködik a hatóságokkal.