Lomnici: Hullanak az európaiak a migránsbűnözés miatt, mint a legyek, Brüsszel nem tesz semmit

2019.01.18. 08:25

Szerencsére megvan a bevándorlókhoz köthető terrorcselekmények miatti biztonságos veszélyérzet a társadalomban – közölte a jó hírt ifjabb Lomnici Zoltán A Kossuth Rádió reggeli műsorában. A Századvég jogi szakértője erről a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt az alapítvány felmérésére hivatkozva, amely szerint „a hazai lakosság 67 százaléka ítéli aggasztónak a hazánkat érő illegális bevándorlást, és 41 százalék kifejezetten aggasztónak”.

Lomnici közölte azt is, hogy a megkérdezettek 76 százaléka tart az Afrikából Európába áramló migrációtól is. 

Erre a Lomnici szerint a lakosságnak minden oka meg is van: „Az 1,2 milliárdos lakosságból a HIV, a tbc, a malária 238 millió embert érint, az elhanyagolt trópusi betegségek, 632 milliót, akik hordozói lehetnek a betegségeknek a WHO felmérése alapján. 800 millió tehát érintett valamilyen súlyos betegségben, tehát nem csoda”, hogy tartanak az afrikai bevándorlóktól – mondta Lomnici.

A műsorvezető közbevetette: Érdekes, hogy az EU vezetői szerint nincs válság „nyilván ők nem érzékelik a folyamat hátrányát, jól körülhatárolható, jól védett házakban, lakosztályokban élnek, ők nem járnak a városrésze azokon a részeken, ahol a no go-zóna táblát kilehetne tenni, és a rendőrség nem mer bemenni.”

Lomnici szerint ez pontos diagnózis, ráadásul világjelenség, mert „hasonló példát látunk az Egyesült Államokban is, mert a demokraták, a baloldal nem hajlandó a védelemre koncentrálni”, ellentétben Trumppal, aki falat húzna a mexikói határra. 

Hamis liberális elveket kergetnek az érintett vezetők nem hajlandók az emberek biztonságára fókuszálni

– tudatta a kormányközeli szakértő, aki bízik abban, hogy az EP-választásokkal egy józanabb többség alakul ki az európai parlamentben és a bizottságban.

„Szégyenletes és gyalázatos, hogy nem beszélnek válságról, amikor magzatok halnak meg késes támadások nyomán...Elnézést a kifejezésért...  hullanak az európaiak, mint a legyek a migránsbűnözés nyomán és senki nem tesz semmit a mag-Európában" – mondta Lomnici, aki szerint ez ellen tennie kell a V4-eknek, de „Magyarország nem is tétlenkedik” ebben a küzdelemben.