Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a Momentum és a Párbeszéd ellen

2019.02.16. 11:21

Az Orbánékhoz visszakerült, legújabb kori Magyar Nemzet úgy értesült, költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás a Momentum és a Párbeszéd Magyarországért pártok ellen. Frissítés: Reagált a Momentum.
Frissítés 2.: Reagált a Párbeszéd Magyarországért is.

A lap úgy tudja, az eljárással a Legfőbb Ügyészség az adóhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg, a NAV végül megerősítette, hogy náluk az ügy, de többet nem mondtak. A feljelentést az Állami Számvevőszék tette, mert az ÁSZ szerint a két párt nem tudott rendesen elszámolni a 2018-as választási kampányban elköltött pénzekkel.

Az Állami Számvevőszék január közepén zárta le a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt ellenőrzését, ezek alapján pedig mindkét párt költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezték akkor. A jelentésről részletesen ebben a cikkünkben olvashat.

Egy nappal később, január 17-én rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a párt kampányköltésének ellenőrzéséről. Az ÁSZ az épülete előtt tartott sajtótájékoztatón ugyanis megjelent az ÁSZ kommunikációs vezetője, és összevitatkozott a politikussal.

Frissítés: A Momentum és a Párbeszéd is reagált a nyomozás hírére.

Hajnal Miklós a Momentum szóvivője a Hvg.hu-nak azt mondta, őket még senki sem kereste meg, de nincs rejtegetni valójuk, állnak elébe a vizsgálatnak. Hajnal szerint ők az ÁSZ által kért belső szabályzatot határidő előtt elküldték, és a székhelyüket pedig a bíróság is bejegyezte, szóval szívesen látnak mindenkit, "reméljük, hogy idetalálnak", mondta. Majd jó munkát kívánt az ÁSZ munkatársainak.

A Párbeszéd részéről Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja reagált egy Facebook-posztban. Azt írta:

"A csak tavaly 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztő propagandamédia egyik lapjában, a Magyar Nemzetben ma cikk jelent meg a Párbeszédet érintő ÁSZ-retorzióról. Az írás legalább három ténybeli tévedést/csúsztatást tartalmaz:

1. Az ÁSZ részéről nem „belebegtették a felfüggesztést”, hanem konkréten egyetlen fillért sem kapunk tőlük, tehát egyáltalán nincs forrásunk sem a mindennapi működésre, sem az EP-kampányra.

2. Nem igaz, hogy nem tudunk elszámolni az úgynevezett kampányköltséggel, tudniillik pártunk egyetlen forint állami kampánytámogatást sem használt fel.

3. A Párbeszéd csak az 5,8 milliós, saját forrásból eszközölt költéssel számolhat el, de erre hiába tettünk számos kísérletet, az ÁSZ – bürokratikusan visszaélve hatalmával és a törvényekkel – sorozatosan megakadályozta ezt: olvasatlanul, postán visszaküldte az összes számlánkat, illetve nem reagált azokra a megkereséseinkre, amelyek arra irányultak, hogy hadd számoljunk már el végre. A cinizmus csúcsa: a fideszes vezetésű ÁSZ éppen az 5,8 millió forint elszámolásának hiánya miatt függesztette fel az idei 91 milliós állami támogatásunkat.

A működésünk ellehetetlenítése miatt kénytelenek vagyunk a szimpatizánsainkhoz fordulni, hogy azt a munkát, amelyet a parlamentben és azon kívül vívunk a korrupt, aljas, bennünket párthű verőlegényekkel ellehetetlenítő rezsimmel szemben, folytatni tudjuk."