Tíz hónapos gyereke mellett késelte halálra volt élettársát

2019.02.26. 09:27

Hétfőn írtuk meg, hogy egy bejelentés után hétfő reggel holtan találtak egy 27 éves nőt Kajárpécen egy házban. A rendőrség két órával később elfogta a feltételezett elkövetőt, egy 29 éves férfit.

A rendőrség keddi közlése szerint a 29 éves férfi a nő korábbi élettársa volt, aki hazaérkezve külföldi munkájából, szerette volna rendezni kapcsolatát a nővel. Cs. G. Márton a kihallgatás során beismerte tettét, és elmondta, hogy vasárnapi látogatása során egy veszekedést követően bántalmazni kezdte a 27 éves nőt, majd egy késsel többször megszúrta. A gyilkosság elkövetése után a lakásban magára hagyta közös gyermeküket az áldozattal. A tíz hónapos csecsemőnek nem esett bántódása, írta az MTI.

Kajárpéc1
Fotó: Police.hu

A nyomozók végül győri lakása közelében, az utcán fogták el. A rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

A Blikk úgy tudja, hogy U. Piroska néhány hete tért vissza szülőfalujába, ahol egy albérletbe költözött a gyerekével. A virágkötőként dolgozó nő az ismerősei szerint nemrég szakított élettársával, és új életet akart kezdeni a településen. A nő rettegett volt párjától, akivel nem volt békés a szakítás. A lap szerint a férfi közös gyereküket nem bántotta, a csecsemőre most a nagymamája vigyáz.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport