A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a szlovák himnusztörvényt

2019.04.04. 13:18

A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja azt a szlovákiai törvényt, amely megnehezíti a jövőben más országok himnuszainak eléneklését nyilvános helyen, és erről a külügyminisztérium hamarosan nyilvános állásfoglalást ad ki. Ezt Gulyás Gergely közölte a csütörtöki kormányinfón. 

A Szlovák Nemzeti Párt által beterjesztett törvény az állami szimbólumoknak fokozottabb védelmet biztosító átfogó tervezetbe került be, és akár 7000 eurós pénzbüntetéssel is sújthatja a tiltás megszegőit. A módosítást a szlovák nacionalisták nem titkoltan a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatára szabták, ugyanis a szlovákiai magyar csapat szurkolói körében már hosszú évek óta hagyomány, hogy minden mérkőzés kezdetekor eléneklik a magyar himnuszt.

Azóta a magyar ellenzéki pártok is reagáltak. A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy fagyassza be a kétoldalú kapcsolatokat Szlovákiával mindaddig, amíg nem születnek garanciák a magyar himnusz éneklését súlyosan korlátozó, a napokban elfogadott jogszabály visszavonására. Az LMP szerint a szlovák parlament a jogszabállyal az európai alapnormákat rúgja fel. A magyar kisebbségek anyanyelvhasználati és oktatáshoz való joga a legfontosabb védendő értékek közé tartozik, és nincs helye semmilyen megalkuvásnak. Az LMP politikai közössége elfogadhatatlannak tartja, hogy  politikai döntések befolyásolják, hogy ki, hol énekli a magyar himnuszt. 

Az ügyben azóta megszólalt a dunaszerdahelyi DAC tulajdonosa, Világi Oszkár is, aki elmondta, a csapat stadionjában mindenképp énekelni fogják a magyar himnuszt, ha pedig megbüntetik őket, akkor befizetik a büntetést, idézi az Új Szó. 

A lapnak nyilatkozott a Híd frakcióvezetője, Bastrnák Tibor is, és bocsánatot kért a törvény miatt. Azt mondta, a koalíciós tanács ülésén a kapcsolódó fél mondat nem volt benne a törvény korábbi tervezetében, és a parlamenti vita során ugyan előkerült a dolog, de Bastrnák szerint pont akkor, mikor egyetlen hidas képviselő sem volt a teremben. Azt mondta, ha a törvényt azonnal nem változtatják meg, ő nem akar együttműködni a koalícióval, és a frakcióvezetői posztról való lemondását is kilátásba helyezte.