Államosítanák a sajókazai Dr. Ámbédkár Iskolát?

2019.04.23. 16:44

Komoly veszélybe került a 2007-ben alapított Dr. Ámbédkár Iskola. A sajókazai közösségi gimnázium a térségben élő, halmozottan hátrányos helyzetű (elsősorban roma) fiatalok továbbtanulását biztosítja. Az iskola már eddig is különleges keretek között működött: egy helyi buddhista közösség a fenntartója, és a finanszírozása akkor került veszélybe, amikor a közösség (az új egyházügyi törvény hatályba lépésekor) elveszítette az egyházi státuszát, az iskola pedig az egyházi iskolák emelt összegű normatív támogatását.

A 168ora.hu most úgy értesült, hogy az oktatási tárca megvonná a nemzetközi hírű gimnáziumtól azt a plusztámogatást, amit az iskola eddig az előző miniszterrel, Balog Zoltánnal kötött különmegállapodás alapján élvezett. E pluszpénz nélkül az iskola fenntarthatatlan. A lap úgy tudja, hogy az EMMI javaslatot tett arra, hogy ősztől a KLIK legyen a gimnázium fenntartója, azaz az intézmény fennmaradna, de elveszítené a szakmai programja garanciáját jelentő autonómiáját.

Orsós János, a gimnázium alapító-elnöke az Indexnek a hírt annyiban erősítette meg, hogy valóban "rendszerszintű megbeszéléseket" folytatnak az oktatási államtitkársággal, és valóban nincs még megállapodás a jövőről. Mint mondta, nem állt érdekükben, hogy amíg zajlanak a tárgyalások, azok híre napvilágot lásson, és nem örülnek annak sem, hogy a lap nem kereste meg őket.

Az állam által preferált szakképzés, ami a hátrányos helyzetű fiatalok esetében szegregációt is jelent, inkább zsákutca, mint kiút, áll a Dr. Ámbédkár Iskola pár napja megjelent, az államosítást előre vetítő tájékoztatójában. A felsőoktatásba szerintük csak az érettségi vezet, és ők a kirekesztetteknek nyitják meg ezt az utat. Alapítása óta az iskolában több mint száz diák érettségizett le sokan itt fejezték be az általános iskolát.

Kérdéseinket elküldtük a szaktárcának, amint válaszolnak, a cikket frissítjük.