Mészáros Lőrincet és egy migránst kellett eljátszani a nagykátai vetélkedőn

2019.04.29. 17:25
Ismeri azt a szerepjátékot, amikor egy szituációt kell eljátszani? A szombati nagykátai 12 órás vetélkedőn azt a feladatot kapták a résztvevők, hogy játszanak el egy interjút egy migránssal, aki elmeséli, hogy miért akar Magyarországon letelepedni. Az egyik jelenlévő szerint a játékmester nem volt tekintettel a gyerekekre, amikor ezt a feladatot adta. Varga Zoltán szerint viszont a csapból is ez folyik és mindig odafigyel rá, hogy ne foglaljon állást a politikai kérdésekben.

A Hello Káta beszámolója szerint általános iskolásokból, középiskolásokból, civilekből és a helyi Művelődési Központ dolgozóiból álló csapatok között zajlott a maratoni játékos vetélkedő. A szervező, Varga Zoltán több mint egy évtizede jár vissza évről évre a településre, a rendezvényt a Művelődési Központ hirdeti.

A kiírás szerint a résztevőknek többek között irodalmi, történelmi, ügyességi és ének-zenei feladatokban kellett helyt állniuk, de volt néhány aktuálpolitikai tartalmú játék is.

A CSAPATOKNAK EL KELLETT JÁTSZANIuk például EGY TÉVÉVITÁT, AHOGY MÉSZÁROS LŐRINC MEGGYŐZI MARK ZUCKERBERGERT, HOGY Ő A SIKERESEBB AZ ÜZLETI ÉLETBEN, MÍG EGY MÁSIK FELADAT SORÁN EGY ISMERT POLITIKUS SZEREPÉBEN KELLETT ELŐADNI EGY EURÓPIAI UNIÓS LOCSOLÓVERSET. 

Sőt, a résztvevők a MÁV szóvivőjeként is kipróbálhatták magukat: azt kellett megmagyarázniuk a zsűri előtt, hogy a tavalyi évben miért késtek összesen 4 évnek megfelelő időt a vonatok. 

A Hello Káta beszámolója szerint a migránsos interjú volt az a pont, ami többeknél kiverte a biztosítékot: interjút kellett ugyanis készíteni egy képzelebeli migránssal, hogy miért akar Magyarországon letelepedni.

A civilek csapatának egyik tagja felállt és hangosan azt nehezményezte, hogy a játékvezető miért ad ilyen feladatot gyerekeknek. Varga a lap szerint azt válaszolta, hogy "egyéni problémákkal ne zavard meg a játék menetét", és a zsűrihez irányította a reklamálót. A négyfős zsűri végül azt szavazta meg, hogy töröljék el a feladatot.

csapatok
Fotó: hellokata.hu / Művelődési Központ Nagykáta

"32 éve vezetek vetélkedőket, mindig vannak benne politikai tartalmú feladatok is, de arra nagyon figyelek, hogy ne foglaljak állást egyik párt mellett se" - mondta Varga Zoltán, a játék szervezője az Indexnek. -

Azt meg, hogy a gyerekek előtt ne legyen szó a migránsokról, azért nem értem, mert egyébként is ezt hallják állandóan a rádióban és a tévében.

A program fővédnöke Dorner Gábor, Nagykáta polgármestere volt, ő azonban nem ment el a rendezvényre, helyette a fideszes alpolgármester, Agócs Pál nyitotta meg a vetélkedőt. Szerettük volna megkérdezni a polgármestert, hogy mit gondol arról, hogy egy önkormányzati fenntartású intézményben aktuálpolitikai tartalmú játékokat hirdetnek, cikkünk megjelenéséig azonban nem válaszolt. Megkerestük a rendezvénynek helyet adó Művelődési Ház igazgatóját is, de nem kívánt az ügyben nyilatkozni.