Kikerült a videó, amin a szociális otthon beteg lakóit bántalmazzák az ápolók

2019.05.07. 21:57 Módosítva: 2019.05.07. 21:59

Kikerült az a videó, ami alapján elbocsátottak nemrég két embert a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói szociális otthonából. A videófelvételt, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat, eljuttatták az Emberi Erőforrás Minisztérium (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának is.

Az intézményben folyó bántalmazásokkal már a felvételt megelőzően is megkeresték az Emmit még tavaly nyáron, de a vizsgálatuk akkor cáfolta az állításokat. „Minden sajtóorgánum felé, amely a feltételezett bántalmazást tényként közölte helyreigazítási eljárást indítunk” – írta Fülöp Attila, majd azt is megfejtette, hogy miért pont az uniós kampányban, 8 hónappal az állítólagos bántalmazás után merül fel ez az ügy:  „az ellenzéki politikusoknak és Soros György szervezeteinek az uniós kampányban semmi sem szent”.

A videófelvételt kiszivárogtató dolgozó arról is beszélt az RTL Klub Házon kívül című műsorában, hogy hihetetlennek tartja, hogy az igazgató és a fővővér ne tudott volna a dologról, és hogy az egészet elintézték a két alkalmazott kirúgásával. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport