Megtalálták, visszaviszik a börtönbe a rabot, aki két hete szökött meg

2019.05.16. 20:02

Megtalálták a szigetszentmiklósi rendőrök azt a férfit, aki engedély nélkül távozott egy martonvásári büntetés-végrehajtási objektumból két héttel ezelőtt, tájékoztatta az Indexet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Csütörtök délután egy Szigethalmon, az érintett szökevény lakóhelyén lévő családi házban – de nem lakcímén, azaz otthonában – találták a 28 éves férfit, aki 2019. május 2-án a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári objektumából engedély nélkül távozott.

A rendőrök a férfit elővezették és kihallgatása után vissza fogják kísérni a büntetés-végrehajtási intézetbe, mondta el az Indexnek a rendőrségi szóvivő.

Szombaton írtunk ugyanis arról, hogy nem volt folyamatban nyilvános körözés, így országos elfogató parancsot sem találtunk a szökevény esetében. A titkolózásra vélhetően a nyomozás érdekében lehetett szükség, a szökés körülményeit érintő vizsgálatoknak azonban még koránt sincs vége.

Noha a Büntetés-végrehajtás nem közölt részleteket, szombati cikkünkben írtunk arról, hogy információink szerint a szökés körülményeit övező belső vizsgálatot követően ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az érintett büntetés-végrehajtási intézet vezetője.

Mindezt az Indexnek még hétfőn megerősítette a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Kovács Katalin katonai főügyész tájékoztatása szerint 

az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szolgálatban kötelességszegés bűntette miatt rendelt el nyomozást.

Mindez erősítheti a gyanút, hogy a szökött rabot a büntetés-végrehajtás szervezetében dolgozó, akár a hivatalos állomány egy vagy több tagja is segíthette.