Inga-Magyarország: a fél falu osztrákba gürizik

Itt az maradt meg, akit a szerelem itt fogott, vagy véletlenül neki sikerült kifognia egy jó helyet, és megél itthon is az osztrák euróból. A betévedő azt hihetné, fél Szentgotthárd fodrász, pedikűrös vagy fogászati asszisztens, a másik fele meg már nincs itt, vagy csak egy sörre meg aludni jár haza, hogy hajnalban induljon vissza Burgenlandba telekocsival gürizni és háromszor annyit keresni, mintha itthon tengene.

2011 óta, hogy teljesen megnyitották az osztrák munkaerőpiacot, a nyugati határszélen igazi ingázó zóna alakult ki, az itt lévő települések pedig gyorsan változnak. Több lett a használt BMW, az egyről a kettőre jutás fő bizonyítéka, a már osztrákosan nyírt, steril új lakóövezetekben az Audi, Porsche is akár, csak mintha az emberek fogyatkoztak volna meg, főleg hétköznap. Az itt maradó fiatalok és nem annyira fiatalok nagy része napi szinten már Ausztriában dolgozik.

Egy magyar haver vitt ki. Előtte jöttem haza Angliából, elkezdtem itthon dolgozni, de látszott, hogy soha nem jutunk egyről a kettőre, csináljunk bármit. Mondtam az ismerősi körben, ha valaki tud Ausztriában mosogatást, akármit, szóljon.

Így kerültem ki az első gyárba. Alig tudtam németül, de azt azért értettem, hogy az osztrák főnök megmondta a havernak, rajta veri el, ha elrontok valamit.” Sanyi, akivel egy gotthárdi kávézó teraszán beszélgetünk, itthon telekommunikációs területen dolgozott, informatikus végzettsége van, Ausztriában azonban öt éve gyári melós. Amióta kint van, duplájára emelkedett a fizetése. Azt mondja, most már talán akkor sem dolgozna itthon, ha ugyanannyit ajánlanának neki, mint kint. Igaz, erre nem is nagyon lenne esély.

Szalagnál diplomával

A gyárba hajnalonként együtt gurulnak át a kollégákkal; szerencsések, az ötfős brigádban hárman gyerekkori barátok. Próbálnak figyelni rá, hogy németül beszéljenek, ha az osztrák srác is ott van, de nem mindig megy. „Rendben vagyunk az osztrákokkal, a gyárban dolgozó szlovénok meg kifejezetten jó fejek. Az azért ritkán fordul elő, hogy beüljünk a kintiekkel munka után egy sörre vagy üccsire.” Az osztrák főnöknek is gyakran alacsonyabb a végzettsége, mint a magyar alkalmazottnak. Igaz, ő helyben van és tökéletesen beszéli a nyelvet, a Hochdeutschra távolról sem emlékeztető burgenlandi nyelvjárást.

Az Ausztriába ingázásnak megvan az ára. A brigádban a másik két barát is túlképzett: egyikük mérnök, a másik gépész.  A napi egy-két óra oda-visszán kívül sokaknak ilyen az alacsonyabb munkakör. Legnagyobb számban szakmunkások és érettségizettek járnak át, az ingázó magyar munkavállalók iskolázottsága emelkedik is, de egy friss kutatás szerint 56 százalékuk nem a képzettségének megfelelő munkakörben dolgozik. „A magasabb bérért cserébe a magyar munkavállalók (is) hajlandóak egy adott célországban alacsonyabb beosztásban/munkakörben dolgozni” – állapítja meg egy százezres, ausztriai munkalehetőségeket gyűjtő magyar Facebook-oldal elemzése alapján Kovács Előd régiókutató.

Így is egyre többen mennek, az osztrák bérelőny alig csökkent a rendszerváltás óta, amióta pedig 2011-ben Ausztria teljesen megnyitotta a munkaerőpiacát, 3,4-szeresére nőtt a kint dolgozó magyarok száma. Ausztriában közel százezer magyar dolgozik legálisan (ezzel az Egyesült Királyság és Németország után Ausztria a harmadik), többségük 40 év alatti fiatal. Közülük a becslések szerint 40 ezren ingáznak napi szinten, döntő részük fizikai munkát végez.

Fél év jani, fél év cumi

Az Ausztriába ingázók közel harmada ipari, építőipari, több mint ötöde kereskedelmi, szolgáltató munkakörben dolgozik a KSH adatai szerint, és amikor most Szentgotthárd és Szombathely környékén jártunk, mi is velük, sokszor a képzettségük alatt gyárban, illetve a vendéglátásban dolgozókkal beszéltünk főleg.

Vendéglátásban nagyon ritkán látni osztrákot, ők nem mennek el azért az 1400 euró plusz jattért, ami nekünk már tök jó.

„Ha szerencséd van, hat hónap után hazajössz 18 ezer euróval, amivel te vagy a jani, de fél évig előtte cumiztál.” Viki tíz éve dolgozik kint. Kisegítőként kezdte, volt, hogy három helyen dolgozott egyszerre, ha végzett a panzióban, ment át a diszkóba pultozni. Mostanra odáig jutott, hogy május elején megnyitotta a saját kávézóját No Stress Bar néven. A hely ugyanabban a faluban, Rudersdorfban van, ahol az első munkája is volt, de ez már az övé. „Az éjszakázást nem, de a vendéglátást szeretem, én beszélgetek mindenkivel, már jöttek utánam a vendégek, ha váltottam. Egyre magabiztosabb lettem, eljutottam odáig, hogy miért a főnök helyét futtassam fel, ha csinálhatok sajátot is.”

Hogy alkalmazottból tulajdonos lett, a kint dolgozó magyarok között is ritka sikertörténet persze, de Viki bevállalta a rizikót úgy is, hogy nem tudja, be fognak-e jönni a helyi vendégek egy olyan helyre, ahol teljesen magyar csapat dolgozik. „Alkalmazottként ez nem volt probléma, egy-két schajseungarnozó hülyén kívül minden rendben volt, de azért most látjuk, hogy az osztrák bürokráciában nekünk egy hónap az, ami egy helyinek megvan egy nap alatt is” –meséli.

Idegenek a Várvidéken

Az Ausztrián belül legszegényebb tartománynak számító Burgenlandban időről időre vannak tiltakozások a vendégmunkások nagy száma miatt. A magyar, szlovák, szlovén munkaerő-kínálat lejjebb viszi a béreket, a másik oldalon persze ez megtakarítást jelent a vállalkozásoknak és olcsóbb árakat a fogyasztóknak. A témát országos szinten is felkapta a politika: Kurz kormányalakítása után 2018-ban az egyik első intézkedésük volt, hogy megkurtították a külföldi munkavállalók gyermekei után járó családi pótlékot. Ez alapján a magyar szülők, ha nincs osztrák lakcíme a gyereknek, 90 euróval kevesebbet kapnak – a döntést Magyarország Brüsszelben megtámadta.

A szociális ellátások miatt is, de még inkább az iskola, óvoda kedvéért az ingázók közül többen azt tervezik idővel, hogy ki is költöznek Ausztriába. A határ két oldalán ráadásul egyre inkább kiegyenlítődnek az ingatlanárak. Egy burgenlandi községben már nem sokkal drágább házat venni, mint egy jó helyen lévő vasi faluban. Utóbbiakban osztrák nyugdíjasok is vásárolgatnak, ahogy sok település határában a föld is részben osztrák kézben van már.

De az árakat leginkább éppen az ingázás lehetősége veri fel. Sokan költöznek a határ közelébe akár az ország keleti részéből is olyanok, akik csak így tudják megoldani, hogy Ausztriában dolgozhassanak. Ahogy Sopron tényleges lakónépessége alapján lassan már százezres város is lehet, ugyanúgy keresettek a szombathelyi ingatlanok. Már Szentgotthárdon is 400 ezer Ft egy új építésű lakás négyzetmétere. Ha erre nem telik, egy 50 m²-es albérlet 110 ezer plusz rezsi, szinte pesti árak, mesterembert meg még annyira sem találni: ha meg is beszélitek, lemondja az utolsó pillanatban egy beeső osztrák munka miatt. Szombathelyen sem véletlenül épül most új munkásszálló, kell a hely az ukránoknak, valakinek itt is dolgoznia kell.

„Nem baszogatnak, viszont átnéznek rajtam”

Géza húsz éve dolgozik kint szakácsként, ez alatt volt vagy harminc munkahelye. Neki szinte soha nem volt szerencséje. Vagy a főnök volt elviselhetetlen, vagy a luk, ahol szezonozás közben aludt, vagy a pénz nem volt meg, és közben folyamatosan játszottak a bejelentett munkaidővel. Igaz, elismeri, hogy ő sem könnyű ember; amióta családja van, azért egy kicsit megtanulta befogni a száját.

Géza szerint Schengen előtt volt a jó idő. Amikor nem volt még kint annyi magyar, és névértéken többet lehetett keresni, mint most. „Aztán jöttek az Alföldről, és harmadával bezuhantak a bérek.” Igaz, ő is a Balaton mellől van, de már ide van kötve, belefutott ő is a svájci frankos hitelbe, több van még a törlesztőből, mint amennyit annak idején felvettek. Ő már elmenne innen, de a hitel nem engedi. Maga újítgatja fel a lakást, de messze még a vége.

Eltűnt a középréteg Magyarországról, van a gazdag meg a nagyon szegény, a többi meg kint dolgozik.

A vendéglátást ő mégis otthagyta tavaly, elég volt a szakácsok cigányéletéből, elment inkább a pult mögé egy osztrák élelmiszerboltba, ahol most ő az utolsó a sorban. „Bevallom, sokszor lábtörlőnek érzem magam odakint – mondja. – Azt nem értem, hogy miért nincs meg a respekt, ha én termelem a bevételt a tulajnak.”

9 eurós bizalom

Az osztrák határ mentén körülbelül 400 ezren laknak az ingázó településeken. Ezekben az aktív népesség legalább 20-30 százalékának az ingázás nyújtja a megélhetést, persze olyan falu is van, ahol szinte mindenki „osztrákban” dolgozik. A kilencvenes években, de valamennyire már a rendszerváltás előtt is, a mezőgazdasági idénymunka volt a legjellemzőbb, persze feketén. Szőlő, gyümölcsös, kertészkedés: általában állandó brigádok voltak, nem is volt könnyű bekerülni, inkább csak kihalásos alapon, nagyon jól lehetett keresni. A mezőgazdaság jelentősége mára csökkent, és az egész foglalkoztatottság fehéredett. Egyre többen vannak a vendéglátásban, egészségügyben, személyi szolgáltatásokban, és ezzel együtt változik az ingázók összetétele is: a korábbi erős férfitöbbség után már egyre több a nő.

Andrea 19 évig volt gyógymasszőr egy híres magyar fürdőben, innen ment át két éve egy idős osztrák pár mellé gondozónak, mindenes háztartási alkalmazottnak Sankt Martinba. Más magyar nők is dolgoznak ott a faluban, és tőlük, Simaságból is vagy tizenöten járnak át Ausztriába – a férfiak főleg kertészetbe, a nők, mint ő is, gondozónak. Szokás az új kelet-európai cselédség elterjedéseként is beszélni erről a nyugati világban, de Andrea nem érzi rosszul magát: reggel fél nyolcra megy, marad, ameddig kell a 9 eurós órabérért, és a kinti család is a bizalmába fogadta, kulcsot is adnak neki. Jobban megy már a német is.

Bírni kell a gőzt

Az ingázó zóna 20-30 kilométerig terjed a határtól, bár alapvetően az utazási idő a meghatározó: a napi egy óra oda-vissza autózást simán bevállalják, mások többet is. A távolság persze behatárolja az osztrák célpontokat is: Burgenland nagy részét és Bécset érik el főleg a napi ingázók, utóbbiakat inkább a Sopron környékéről járók, ők amúgy is többen is vannak, mint a vasiak.

„A nyugati határ menti népesség foglalkoztatásában már meghatározó szerepe van az osztrák munkavállalásnak. Nem meglepő, hogy a határ mentén élők életszínvonala is meghaladja az országos átlagot, magasabb a foglalkoztatottak aránya és kisebb a munkanélküliség” – olvasható Kovács Előd tanulmányában (az írás hamarosan a Tér és Társadalom folyóiratban lesz olvasható). A települések emiatt új telepeket parcelláznak. Miközben az országban majdnem mindenhol fogy a népesség, itt folyamatosan nő a lélekszám. Miközben a helyi GDP-nek jót tesz, hogy a határ virtuálisabbá vált (a nyolcvanas évekig a határzár azt jelentette, hogy egy falu szélén akár három védelmi gyűrű is lehetett, ennyiszer ellenőrizhettek), a sok el- és beköltözés miatt a helyi társadalom fellazul, rosszabb esetben szétesik.

Régebben elég kisvárosiak voltunk, mindenki ismert mindenkit, most meg alig. Akik jöttek, nem járnak ki a városba, Ausztriában dolgoznak, aztán meg otthon vannak

– halljuk Szentgotthárdon. Más azt mondja, láthatóan jobban élnek az emberek, rendezettebbek a kertek is. Sőt: „Megáll az autó a zebránál az ember előtt, a gyerekkoromban ilyen nem volt, ezt is Ausztriából vehettük át.”

Bálint is egy helyi fürdőben dolgozott, aztán átment inkább egy történelmi gyógyfürdőbe Ausztriába. Most ott keres négyszer annyit szaunamesterként. Nagyon tetszik neki a környezet, napi több órát van a gőzben, de nem gond, neki ez az élete, különben is vízi gyerek, a Rába mellett nőtt fel. Most reggelente fél óra alatt almáskertek között autózik át, arrafelé már kezdődnek a hegyek, csak arra kell vigyázni, el ne csapjon egy kiugró őzet. Ő is megkapja a 13-14. havi fizetést, járnak a támogatott vállalati nyaralások és síelések – bár a munka nem mindig könnyű, jó pár évet eltöltene akár a mostani helyén.

„Nem kérdéses, hogy Magyarországnak, a magyar munkavállalóknak egyre inkább létkérdés az osztrák gazdaság fogadóképessége” – fogalmaznak az osztrák ingázással foglalkozó tanulmány szerzői. Gézának, az exszakácsnak is az:

Ki kell menni dolgozni, hogy legyen annyid, meg időd is, hogy el tudd költeni. Ez egy nagyon ördögi kör, nagyon ki van ez találva

– mondja a hitellel a fejünk felett a konyhaasztalnál.

A kutatások szerint az ingázók többnyire tartós külföldi munkavállalásra rendezkedtek be, visszatérésre a magyar munkaerőpiacra nem nagyon lehet számítani.

(Borítókép: A fürdőben dolgozó Bálint autózik hazafelé a munkahelyéről Ausztriában - fotó: Németh Sz. Péter / Index)