Lesz előválasztás, és van, aki máris kiszállt belőle

2019.05.23. 13:39

Habár vasárnap EP-választást tartanak, az ellenzékben sokan már az őszi önkormányzati választásokra készülnek. Az elmúlt napokban ugyanis körvonalazódni látszik, hogy mégiscsak lesz második előválasztás, majd ezután a Liberálisok közölték most csütörtökön, hogy ők bizony nem vesznek részt rajta.

Szerda este Magyar György ügyvéd közölte, hogy felállították az úgynevezett Civil Választási Bizottságot (CVB). A CVB-t, amelynek elnöke Magyar György lett, „a budapesti változásért; egy zöld, élhető és modern fővárosért; a korrupciómentes, demokratikus és a budapestiek bevonásán alapuló városvezetésért elkötelezett ellenzéki pártok és civil szervezetek az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójának megszervezésére és lebonyolítására” hozták létre.

„A CVB célja, hogy ősszel Budapesten a lehető legszélesebb körű ellenzéki együttműködés álljon szemben a Fidesz jelöltjével, Tarlós Istvánnal és a NER-rel” – írták.

A CVB tagjai a pártok közül az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, illetve Karácsony Gergely és Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltek.

Karácsony Gergely a közlemény szerint leszögezte, hogy álláspontja szerint az előválasztás akkor szolgálja célját, „a hatalom embereinek leváltását, egy élő és élhető Budapest kialakítását, ha a folyamat nem veszélyezteti a NER-rel szembeni kampányt, vagyis ha az előválasztás május 27-e és június 30-a között lezajlik”.

Puzsér Róbert korábban felfüggesztette erről a tárgyalást, amikor az MSZP–Párbeszéd–DK–Momentum közös polgármesterjelölteket állított. Most azt mondta, hogy a feltétele, hogy „az előválasztás hivatalos kiírásának pillanatában jelölje meg az ellenzék azt a 23 konszenzusos polgármesterjelöltet, akik kihívói lesznek a Fidesz jelöltjeinek a budapesti kerületekben”. Illetve Puzsér Róbert ragaszkodik ahhoz, hogy még az előválasztás előtt az ellenzéki pártok fogadjanak el egy Budapest-minimumot, az új budapesti várospolitika alapját.

Vagyis akkor lesz előválasztás, ha meg is nevezik a konszenzusos polgármesterjelölteket, amiről azért még lehetnek viták. Viszont a CVB felállításával nyilván növekedett az esély, hogy ezt megtartják.

A Liberálisok úgy szálltak ki, hogy be se szálltak

A Magyar Liberális Pártot, Fodor Gábor pártját nem sorolták fel a CVB támogatójaként. A Liberálisok csütörtökön jelezték is, hogy a korábban megnevezett főpolgármester-jelöltjük, Sermer Ádám nem vesz részt az előválasztáson. „A Liberálisok nem kötnek választási együttműködést szélsőségekkel”, ugyanis elfogadhatatlannak tartják a Jobbikkal való együttműködést.

Számunkra nem járható út az, hogy a hatalom megszerzése érdekében feladjuk elveinket. Továbbra sem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni kirekesztő, rasszista, antiszemita pártokkal és politikusokkal

– írták. A Liberálisok Ügyvivő Testülete május 23-án arról is határozatot hozott, hogy „jelen állás szerint Sermer Ádám elindul az őszi főpolgármester-választáson, mert véleményük szerint a liberális és a szélsőségeket elutasító szavazókat csak a Liberálisok főpolgármester-jelöltje tudja hitelesen képviselni”.